<p>Tömegesen festik barnára hajukat a természetes szőke hölgyek a súlyos recessziótól szenvedő Nagy-Britanniában, attól tartva, hogy eredeti hajszínük miatt nem veszik őket elég komolyan, és így nagyobb eséllyel veszítik el állásukat.</p>
Barnítja a szőkéket a recesszió
A Daily Express című londoni bulvárlap által csütörtökön idézett felmérés szerint a világos hajszínű női alkalmazottak 31 százaléka váltott barnára az elmúlt időszakban. Ennél is többen, 38 százaléknyian vélekednek úgy, hogy szőkeségük már a válság előtt is hátráltatta őket a szakmai előmenetelben.
Az egyik kozmetikai cég által elvégzett, 2500 női alkalmazott megkérdezésére alapuló vizsgálat szerint a már barna egykori szőkék szintén 38 százaléka jelentette ki egyértelműen, hogy jól döntött, mivel főnöke most komolyabban veszi őt, mint eddig.
Éppen a héten közölte a brit statisztikai hivatal, hogy a januárral zárul három hónapban átlépte a 2 milliót a brit munkanélküliek száma, amely 1997 óta nem volt olyan magas, mint most.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.