Bakos Zsolt, aki félt a Jézuskától

Bakos Zsolt Dunaszerdahelyen él feleségével, Adriannával, akivel egy 13 éves lányt és egy 8 éves fiút nevelnek. Zsoltot shiatsu terapeutaként ismertem meg. Időközben tudtam meg róla, hogy Szerbiában nőtt fel, Dunaszerdahelyre a felesége révén került. Arra kértem, mondja el, milyenek voltak a gyerekkora karácsonyai és hogy ünnepel most, hogy már saját családja van, és a szülőföldjéhez hasonló, mégis más környezetben éli az életét.

– Hol nőttél fel?

– Közép-Bánság legnagyobb városában, Nagybecskereken, illetve annak Muzslya nevű városrészében töltöttem a gyerekkoromat. A városnak nagyjából 70 ezer lakosa van, annak tíz százaléka magyar, Nagyszombathoz hasonlítanám. Bánságban szórványban élnek a magyarok, a falvakban nagyobb arányban.

– Hogyan és mikor kerültél Dunaszerdahelyre?

– 2004-ben elmentem a Sziget Fesztiválra, ahol megismertem egy dunaszerdahelyi lányt, ő lett a feleségem. Egy évvel később úgy döntöttünk, hogy itt telepedünk le. Eléggé nagy váltás volt, leginkább azért, mert előtte családi házban laktam, itt pedig egy nyolcadik emeleti panellakásba kerültem, nehéz volt megszokni azokat a furcsa hangokat, nehéz volt beilleszkedni, hiányoztak a barátok és a családtagok, nem volt munkám. Később elkezdtem dolgozni és felfedeztem a várost. Furcsa volt, hogy a lakosság 90 százaléka magyar, a postán vagy bárhol lehetett magyarul beszélni. Nálunk ez csak a falvakban van így, a városokban, a hivatalokban nincs lehetőség magyarul érintkezni.

Zsolt először egy hőszigetelt ablakokat gyártó cégnél kapott mun­kát, később egy kaszinóban dolgozott kártyaosztóként, de az éjszakázást csak néhány hónapig bírta. Mindig érdekelte a masszázs, egyszer rátalált egy hirdetésre, amelyben shiatsu-tanfolyamot hirdettek. Korábban nem is hallott róla, de miután utánaolvasott, úgy döntött, hogy kipróbálja.

– Nagyon megtetszett a kínai orvoslás, annak szemlélete. Rögtön az elején éreztem a változást magamon, más lett a kapcsolatom a családtagjaimmal. Úgy érzem, megtaláltam magam benne, élvezem a munkám. Csinálok mellette más terápiát is, elvégeztem több tanfolyamot, például mélyszöveti olajos masszázst, talpreflexológiát, de a shiatsu az alap, három évig tanultam, 2021-ben fejeztem be a gyógyászképzést.

– Milyen volt itt beilleszkedni? Észrevettél például nyelvi eltéréseket?

– Otthon ö-ző nyelvjárással beszélünk, ezt részben elhagytam, de egy-egy szónál most is előjön. Sok szerb jövevényszót használunk, ez akkor tudatosult bennem, amikor a feleségem először járt a szüleimnél és nem értett minden kifejezést. Gyerekkoromban nem volt magyar tévé, tehát erős volt a szerb hatás. Bácskában, a határ közelében egész más a helyzet, mint a Bánságban, a szórványban.

– Milyenek voltak az adventi, karácsonyi szokások?

– Ezek is keveredtek a szerb, ortodox hagyományokkal. A szerb karácsony január 7-én van, az ortodox újév 14-én, vagyis 13-án búcsúztatják az óévet. Gyerekkoromban így a december-január az ünnepekkel telt. Luca napján Luca-pogácsát sütöttek, a dédszüleim pénzt is tettek bele, hogy aki megtalálja, az gazdag legyen. Anyukám várandós volt a húgommal, de nem tudta, milyen nevet adjon neki. Eldöntötte, hogy amilyen nevű vendég érkezik hozzánk, annak a nevét adja neki, így lett Tünde a húgom a szomszéd lány után. Igen nagy élmény volt, amikor december 24-én jártunk kóringyálni. Öt-hat fős baráti társasággal, egy nagy nejlonszatyorral délután elindultunk a szomszédokhoz, rokonokhoz, hogy elmondjuk az angyali vigasságot. Becsöngettünk, megkérdeztük, hogy „meghallgatik az angyali vigasságot”? Erre mindig igennel feleltek, majd elénekeltük a „Csordapásztorok, midőn Betlehembe” kezdetű népéneket. Cserébe almát, diót, édességet kaptunk, a végén már vigyázni kellett, nehogy leszakadjon a szatyor füle.

Szerbiában a december 24. munkanap, a katolikusok ünnepe. Zsolt gyerekkorában böjtöt tartottak ezen a napon, egész nap nem ettek, de anyukája szokott készíteni pattogatott kukoricát, ha már nagyon éhesek voltak. Vacsorára „hallevest”, rántott halat és krumplisalátát készítettek. A falvakban magyarul tartottak éjféli misét, amire mindig elmentek, utána vendégül látták a rokonokat kocsonyára.

– Közösen díszítettétek a karácsonyfát? Milyen sütemények kerültek az asztalra?

– Mikor kicsi gyerekek voltunk, a feldíszített karácsonyfát és az ajándékokat a Jézuska hozta december 24. éjjelén, tehát csak karácsony napján találtuk meg a fát is, az ajándékokat is. Mákos és diós veknit, vagyis bejglit ettünk. A nagymamám mákos tésztát készített ki a Jézuskának a fa alá. Minden családtagnak adott egy diót. Feltörtük, akinek egészséges volt a belseje, az jó egészségre számíthatott a következő évben. Karácsony napján ünnepi ebéd volt, húslevessel, rántott hússal, sült krumplival.

A szilvesztert nyugati hatásra már Szerbiában is inkább december 31-én ünneplik, egyre kevesebben tartják meg a pravoszláv szilvesztert. Zsolt viszont kamaszkorában általában mindkét napot kihasználta a bulizásra, szívesen csatlakozott a szerb barátaihoz január 13-án, ha házibuliba, utcabálba vagy a Nagybecskerek főterén szervezett koncertre mentek. Kiskamaszként január 1-jén házról házra jártak, újévi köszöntőt mondtak: „a sarokba állok, onnan kiabálok, boldog új évet kívánok! Adjon az Isten bort, búzát, barackot, kurta farkú kétméteres malacot! Tiszába’, Dunába’ úszik a harcsa, annak a neve Marcsa, kendteket az Isten száz évig tartsa!” Egyik nagy élménye között tartja számon Zsolt, amikor az egyik háznál komolyabb pénzösszeggel jutalmazták az igyekezetüket. Ugyanezt a köszöntőt a rokonlátogatásokon is elmondták. A jellegzetes szilveszteri, újévi étel a szárma, vagyis töltött káposzta. Az ittenitől annyiban különbözik, hogy füstölt hús is kerül bele.

– Mennyiben mások az itteni karácsonyi szokások? Mit tapasztaltál, amikor ideköltöztél?

– A feleségem nagyapja szlovák, Nagyszombat mellől költözött Dunaszerdahelyre, ezért náluk szenteste „kapustnica”, vagyis káposztaleves volt a vacsora, ezt a szokást mi is átvettük. A mostani karácsonyok főként a gyerekekről szólnak, arról, hogy minőségi időt tölthessünk együtt. Közösen választjuk ki és díszítjük fel a karácsonyfát, olyan díszek is rákerülnek, amiket még óvodás korukban készítettek. Délelőtt társasjátékozunk, kimegyünk játszani, sétálni, megnézünk egy szép mesét. A lányom kedvence a Legyetek jók, ha tudtok, de már a fiam is szívesen megnézi velünk. Viszonylag korán, 17-18 órakor vacsorázunk, a gyerekek kimennek sétálni, miközben a Télapó meghozza az ajándékokat.

Zsolt egyetlen rossz emléke a karácsonnyal kapcsolatban, amikor 3-4 éves korában a Jézuska teljes valójában megjelent náluk. Hosszú fehér ruha volt rajta, nagy szakálla és botja volt, teljesen hasonlított Gyed Marózra. Az ölébe véve arról érdeklődött, jó kisfiú volt-e, elmondatott vele egy imádságot. Nagyon félt tőle, de tudta, hogy ha eleget tesz a kérésnek, ajándékot kap érte. Meg is lett a jutalom, de ahogy az alak elindult kifelé, felismerte rajta a nagybátyja cipőjét. Hasonló kellemetlen tapasztalatai voltak az üzemi Gyed Marózzal is, akivel még le is kellett fényképezkedni. Ezek olyan rossz emlékként élnek benne, hogy semmiképpen sem szeretné, ha a gyerekei hasonlót átélnének, így a Télapó láthatatlan számukra. December 25-én meglátogatják felesége szüleit, a felnőttek aprósággal ajándékozzák meg egymást, de a gyerekeket a karácsonyfa alatt várja az ajándék.