Azoknak, akik családra vágynak

Érdekes újdonság jelent meg májusban a szlovákiai magyar sajtótermékek piacán. Társkereső címmel ismerkedni vágyók olvashatják hasonló cipőben járók apróhirdetéseit. A lap tulajdonosa Mária Hudáková grafikus képzőművész, aki immár öt éve szerkeszti és készíti egyedül a Zoznámenie című lapot.

Érdekes újdonság jelent meg májusban a szlovákiai magyar sajtótermékek piacán. Társkereső címmel ismerkedni vágyók olvashatják hasonló cipőben járók apróhirdetéseit. A lap tulajdonosa Mária Hudáková grafikus képzőművész, aki immár öt éve szerkeszti és készíti egyedül a Zoznámenie című lapot. A Családi Kör kérdéseire most ő válaszol.

Miért éppen társkeresés?

Ebben az elgondolásban a sors is segített engem, hiszen 89 után nagyon megváltozott az emberek közti viszony. Sokan vállalkozóvá lettek, mások viszont elszegényedtek, a vagyonszerzés vált a központi témává, és még inkább háttérbe kerültek az emberi kapcsolatok. Erre alapozva hoztam létre egy társközvetítő ügynökséget. És még azért választottam éppen ezt, mert mindig is foglalkoztattak az egyéni sorsok, figyeltem az embereket, és úgy gondoltam, hogy összekapcsolva az ügynökségben szerzett tapasztalataimat a grafikai képzettséggel, létre tudok hozni egy olyan igényesen megszerkesztett, korrekt havilapot, mely sokaknak segíthet.

Kikre támaszkodhatott ebben?

Saját erővel hoztam létre mindent, nem volt munkatársam, és sokszor bizony csalódnom is kellett az emberekben. Ám az az igazság, hogy sokan erőt is adtak, buzdítottak.

No de a most megjelent magyar változat esetében nem elég a tapasztalat meg a szakmai tudás, elengedhetetlen a nyelvismeret, mégpedig ezt az első számot látva, nem is akármilyen.

Ó, hát persze, a Társkeresőnek én csak a kiadója vagyok, ezt valójában három magyar hölgy készíti. Ennek meg úgy jött az ötlete, hogy nagyon sok magyar társkereső jelentkezett nálam, azt gondoltam tehát, hadd ismerkedhessenek ők is az anyanyelvükön.

Mik a tapasztalatai, ki veszi igénybe ezt a fajta szolgáltatást?

Főként a középkorosztály vásárolja a lapot, és ők is hirdetnek benne. Talán mert az ő körükben a legtöbb az elvált, magányos ember, akiknek már felnőttek a gyermekeik, viszont még fiatalok arra, hogy magányosan éljék le az életüket, sőt igenis nagy az esélyük, hogy megértő barátra, társra leljenek.

Mit tanácsol a gyakorlatlan társkeresőknek?

Jó lenne, ha leküzdve az előítéleteket, az elvált nők és férfiak minél előbb keresgélni kezdenének , nem csak akkor, amikor teljesen egyedül maradtak. Hiszen így előbb találhat rájuk a boldogság, arról nem is beszélve, hogy a gyereknevelésben is jól jöhet egy gondos pótapa vagy anya. És még arra is jó a hirdetéses ismerkedés, hogy az, aki valami miatt mégis sokáig élt egyedül, megtanul ezáltal kommunikálni az emberekkel, megtanul válogatni és megedződik, rájön, hogy nem szabad csak azért belemenni az első kapcsolatba, mert magányos volt addig.

Tud esetleg konkrét sikertörténetet is mesélni?

Hogyne. Egy meglehetősen elkeseredett csallóközi férfiét például, akit, mert körhintákat üzemeltetett, eléggé lenézte a környezete. A sok kudarc után végül az én rábeszélésemre találkozott egy árvai hölggyel, akit meg a férje kergetett el közös otthonukból. Fél év múlva boldogan telefonáltak, hogy összeházasodtak. És bizony rendre érkeznek az esküvői értesítők is. Hirdessenek hát bátran, akik társra vágynak! (gy)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?