Ige: „ A mélységből kiáltok hozzád Uram! Uram halld meg szavamat, füled legyen figyelmes könyörgő szavamra! Ha a bűnöket számon tartod Uram, Uram ki marad meg akkor? De nálad van a bocsánat, ezért félnek téged. Várom az Urat, várja lelkem, és bízom ígéretében.
Az Úr érkezése
(130. zsoltár)
Jézus az Újszövetségben tett és mondott néhány meglepő dolgot. Az egyik ezek közül az, mikor magához hívja a kisgyermekeket, bár maguk a tanítványok próbálják ezt megakadályozni. Ám Jézus megdorgálja őket, és ami a legmeglepőbb: példaként állítja a gyermekeket eléjük. Pedig az ember általában valaki kiemelkedőt próbál maga elé követendő mintaként állítani, manapság pedig egy teljes üzletág szakosodott arra, hogy „sztárokat” csináljon nekünk, akikhez főleg az ifjú nemzedék megpróbál hasonlítani. Aztán minél többet tudunk meg az ilyen idoljainkról, annál inkább kiábrándulunk belőlük. A kisgyermekeknek sokáig a szüleik a legfontosabb példaképeik. De itt éppen fordítva: a gyermeket állítja a szülő elé példaként Jézus. Vajon miben is lehet példa számunkra egy gyermek? Elsősoron a bizalomban! S minél kisebb a gyermek, ez az érzés annál őszintébb benne. Egy példával megpróbálom ezt bemutatni: A már járni tudó kis emberke büszke új tudományára, s ha egy szép ruhát is kap hozzá, szívesen mutogatja mindenkinek. De önfeledten futkározva gyakran megesik, hogy éppen a legnagyobb sárban botlik el. A térdét is leveri, és bepiszkolja az előbb még olyan szép új ruháját. Ám az első dolga az, hogy fájdalmával az édesanyjához menekül, és sírva panaszolja el, hogy az új ruhája is sáros lett. S az édesanyai simogatás, a fájós térdre adott puszi a gyermek számára a legenyhítőbb gyógyír, s az édesanyja lesz az, aki kimossa őt a sárból is. Ez az a gyermeki bizalom, amit Jézus példaként tárt elénk! Az őszintén sírni tudó gyermek bizalma a mennyei Atya iránt. A 130. zsoltárunk ennek a hitnek, ennek a mélyen gyökerező gyermeki bizalomnak az egyik legszebb és legtömörebb kifejezője. Ez nem egy rejtőzködő, az Isten elől is elbújni akaró magatartás. Ádám akart így elrejtőzni a bűn-eset után az édenkert fái között. De hiábavaló próbálkozásával csak bizonytalanabb, bizalmatlanabb, meztelenebb, és mindezekből kifolyólag még sebezhetőbb lett. Megbillent alatta a talaj, és ezen a lejtőn ha elkezd egyszer csúszni az ember, akkor nagyon nehéz megállni, szinte lehetetlen saját erőből visszafordulni. Elbújni képtelenség, visszafordulni lehetetlenség. Marad a rettenetes ítéletvárás és kiszolgáltatottság. Ez a zsoltár nem is egy alkudozó, az Istennek üzletet ajánló magatartást mond el. Ahogy ezt a Hegedűs a háztetőnből jól ismerjük: a „száz dicsőség néked odafenn, de nékem egy kis pénz itt lenn” hozzáállása. Mert ugyanitt egy nagy adag öniróniával lelepleződik az indíték is, miszerint a felfelé és lefelé vezető lépcső mellett a harmadik azért kell, hogy „bámulják sokan!” Ám ha ezen az úton tovább megy az ember, észre sem veszi, s az Istennek felajánlott üzlet helyett a Sátánnak adta el a lelkét. Mire észbe kapna, csak arra döbbenhet rá, hogy a mammon nem segít. Sem az életemet, sem az egészségemet; a lelki békémet és az örök életet pedig végképp nem lehet megvenni! A bujkálás eredménytelen, a képmutató farizeuskodás még inkább az. S mert erre a földre születtem, az út pora és a föld sara rám is rakódik. Megpróbálhatom ezt nem tudomásul venni, de nem segít! Veszélyes zsákutca, ha azt hitetem el magammal és másokkal is, hogy „sárosnak lenni menő dolog”, ez az új divat. A sárból formált bizsu, a „por-piercing” előbb vagy utóbb fertőz és vérmérgezést okoz. Akkor már csak az isteni „vérátömlesztés” segít. Zsoltárunk egy harmadik, célhoz vezető utat kínál: a hit, a gyermeki bizalom Jézus által is példaként állított útját. Bár a lejtőn nincs megállás, Isten le tud venni a róla, ki bír húzni a kátyúból! Nincs olyan emberi mélység, ahonnan hozzá bizalommal nem kiálthatnék. A bűn sarát is hiába próbálom jó cselekedetekkel leplezni! A sár a legszebb ruha alatt is sár marad! „De nálad van a bocsánat” – vallja a zsoltáros, s az evangéliumból tudjuk, hogy Jézus Krisztus vére tisztít meg minket minden bűnünktől. Álljon itt legjobb példaként a 130. zsoltár illusztrálására Adynak Az Úr érkezése címmel versbe foglalt hitvallása:
„Mikor elhagytak, / Mikor a lelkem roskadozva vittem, / Csöndesen és váratlanul / Átölelt az Isten. / Nem harsonával / Hanem jött néma, igaz öleléssel...”
A szerző református lelkész
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.