Panoráma

Az ujjszopás és a körömrágás megvédhet az allergiától

Wellington | Az ujjukat szopó vagy körmüket rágó gyerekek kevésbé hajlamosak az allergiára - állapította meg egy új, hosszú távú új-zélandi kutatás.
MTI

2016. július 11. 18:36

Úgy tűnik, az ujjszopás és a körömrágás megvédi a gyerekeket, ugyanis így már egészen korán bejutnak a szervezetükbe különböző mikrobák és ez segít kifejleszteni immunrendszerüket.

Az új-zélandi Otago Egyetem által vezetett kutatásnak a Pediatrics című folyóiratban frissen közzétett eredményei szerint az ujjszopás miatt megváltozott immunrendszerű gyerekek kevésbé hajlamosak arra, hogy életük későbbi részében allergiásak legyenek többek között a házi porra, a fűfélékre vagy az állatszőrre.

"Eredményeink összhangban vannak a higiéniaelmélettel, amely szerint a piszoknak és a mikrobáknak kitett szervezetben csökken az allergia kialakulásának kockázata" - jelentette ki Malcolm Sears professzor, aki a kanadai McMaster Egyetem tudósaként vett részt a kutatásban.

A kiskorban kialakult immunitás a felnőttkorban is segít megvédeni a szervezetet az allergiától, akkor is, ha a gyermek szülei allergiásak vagy a gyerek olyan házban nőtt fel, ahol háziállatokat tartottak vagy dohányoztak - idézte a tanulmányt hétfőn a The Daily Telegraph.

Sears professzor hozzáfűzte: "miközben nem ajánljuk, hogy ezeket a szokásokat - az ujjszopást vagy körömrágást - bátorítsák a szülők a gyerekeknél, úgy tűnik, hogy van kedvező hatásuk is".

A kutatásban születésüktől felnőtt korukig követték 1037 gyermek életét. Ujjszopási és körömrágási szokásaikról 5, 7 és 11 éves korukban kértek tájékoztatást szüleiktől.

Később allergiatesztet végeztek a résztvevők bőrén 13 és 32 éves korukban.

Az eredmény szerint a kiskorukban ujjukat szopó vagy körmüket rágó gyerekek 38 százaléka volt hajlamos az allergiára, míg az ujjukat nem szopók és körmüket nem rágók 49 százaléka bizonyult érzékenynek. Azoknál a gyerekeknél, akik az ujjukat szopták és a körmüket is rágták, még alacsonyabb, 31 százalékos volt az allergia kockázata.

A védettség a felnőttkorra is áthúzódott, és ugyanazon a szinten maradt az allergiára való hajlam kockázata 32 éves korukban is.

A tanulmány ugyanakkor azt is megállapította, hogy bár az ujjszopóknál és körömrágóknál kevesebb volt a pozitív teszt a bőrön végzett vizsgálatban, az olyan allergiás megbetegedések kialakulásánál, mint az asztma vagy a szénanátha nem jelentett semmilyen különbséget a két gyerekkori "rossz szokás".

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
Színház- és Filmművészeti Egyetem

Az Összefogás tagja lett az SZFE kuratóriumi titkára

27 új koronavírus-fertőzött Szlovákiában

Országos tesztelés: akit csak lehet, mozgósítanak

kijárási tilalom

Eddig tarthat a kijárási tilalom Szlovákiában

Zuzana Čaputová

Čaputová rendszeresen tesztelteti magát, az országos tesztelésen nem vesz részt

könyv

Ahol pálmára fut a vadrózsa

Kmotrík

Kmotrík reagált a vádakra

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.