Az Új Nő receptkönyve V.

Egy év kényszerszünet után ismét van az Új Nőnek szakácskönyve, mely a havonta megjelenő női magazin rendszeres olvasóinak receptjeit tartalmazza. A sorrendben ötödik gyűjtemény ezúttal több mint 350 ételleírást kínál, és ezúttal is kicsit másabb, mint az előzőek voltak.

Egy év kényszerszünet után ismét van az Új Nőnek szakácskönyve, mely a havonta megjelenő női magazin rendszeres olvasóinak receptjeit tartalmazza. A sorrendben ötödik gyűjtemény ezúttal több mint 350 ételleírást kínál, és ezúttal is kicsit másabb, mint az előzőek voltak. Ez nem véletlen, hiszen a magazin szerkesztői szeretik meglepni olvasóikat. A három részre osztott könyv első része hat fejezetből áll, ezek közül pedig kettő igazi különlegességeket tartalmaz: egy fejezetben ugyanis közel száz krumplis étel receptje található, egyben pedig az olvasók kedvenc ételeinek leírásai.

A könyv második része rendhagyó: a tej- és lisztérzékenyek, valamint a cukorbetegek találhatnak maguknak pár főznivalót. Ebbe a részbe került a sok-sok frappáns tanácsot, ötletet, fortélyt összegyűjtő fejezet is, ezeket szintén az olvasók küldték, hogy tanácsaikkal segítsenek a többi háziasszonynak, s hogy könnyebb legyen a dolgunk a konyhában.

A receptgyűjtemény harmadik részében az Új Nő szerkesztőségének munkatársai főzőcskéznek, és ajánlanak ünnepi menüt, meg egy buja szilveszteri büféasztalt olvasóik figyelmébe.

A színes ételfotókat is tartalmazó kiadvány amolyan kézikönyvféle, amely hasznos segítség a háziasszonyoknak, és mindazoknak, akik szeretnek sütni, főzni, és új ízvariációkkal kísérletezni. Mindennapi használatra való, hiszen rengeteg könnyen elkészíthető étel receptjét, és sok jó tanácsot, praktikus ötletet gyűjtött csokorba. Az Új Nő ötödik receptkönyve – mint az eddigi négy kötet is – remélhetőleg ismét a család kedvencévé válik. (-p-)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?