Az óraátállítás száz éve vitatott rituálé

óra
Párizs |

A tavaszi és őszi óraátállítás, ami  helyett az Európai Bizottság most a nyári időszámítás állandóvá tételét javasolja, először 1916-ban jelent meg Európában energiatakarékossági okokból, de később több országban felhagytak vele - írta pénteken a nyári időszámítás történetét összefoglalva az AFP francia hírügynökség.

 

Az óraátállítás atyjának Benjamin Franklin amerikai feltalálót és politikust tekintik: ő volt az első, aki 1784-ben a Journal de Paris című lapban írt szatirikus esszében azt javasolta a franciáknak, hogy kezdjék korábban a napjaikat, hogy spórolni tudjanak a gyertyával.

A nyári és a téli időszámítást 1916-ban vezették be Németországban és az Osztrák-Magyar Monarchiában, hogy az első világháború alatt csökkentsék az áramfogyasztást. Még ugyanazon az évben követte a példájukat a Brit Birodalom és Franciaország.

A nyári időszámítás célja, hogy a világosság idejére helyezzék át a tevékenységeket, és így csökkentsék a mesterséges világítást.

A mezőgazdasági szektor nyomására a két háború között számos európai és észak-amerikai ország elutasította a nyári időszámítás bevezetését, majd az 1970-es években, a kőolajválság idején ismét bevezették. Ebben az időszakban az elektromos energiát többnyire fűtőolajból állították elő.

1998 óta a nyári - március utolsó vasárnapja - és a téli időszámítás - október utolsó vasárnapja - kezdetét összehangolták az Európai Unión belül.

Kanada, az Egyesült Államok - néhány tagállam kivételével -, valamint Mexikó, Jordánia, Új-Zéland, Libanon, Izrael és Kuba szintén alkalmazza a nyári időszámítást.

Az intézkedés Marokkó kivételével ismeretlen Afrikában, valamint a Közel-Keletet leszámítva Ázsiában.

Számos mozgalom alakult világszerte, hogy bírálják az óraátállítás kedvezőtlen hatásait. Többek között azzal érvelnek, hogy az új technológiának köszönhetően alaposan csökkent az energiatakarékossággal kapcsolatos érv jelentősége.

Az óraátállítás ellenzői rámutatnak az egészségre (megzavarja a biológiai ritmust, főként a gyermekeknél és az időseknél), a környezetre (a légszennyezés nyári növekedése, miután a csúcsforgalom ideje egybeesik a legerősebb napsütés óráival), valamint a munkára (szabadban végzett munka) gyakorolt negatív hatásaira.

A mezőgazdságban dolgozók is ellenzik a nyári időszámítást, mivel a változás zavart okoz az állatok  biológiai ritmusában.

Japánban az amerikai megszállók  1948-ban bevezette a nyári időszámítást, de a szuverenitását visszanyerő ország 1952-ben megszüntette.

Kínában 1986-ban tettek kísérletet az óraátállításra. A kísérlet nem volt meggyőző, így 1991 óta ismét egy időszámítás van az országban.

Oroszországban Dmitrij Medvegyev elnök 2011-ben úgy döntött, hogy megvédik az oroszokat az óraátállítás káros hatásaitól, és a GMT+4 óra moszkvai idő szerint állandósította a nyári időszámítást. Az orosz téli éjszakában munkába járni kényszerülő lakosság tiltakozásának hatására az intézkedést visszavonták, és a kormány úgy döntött, hogy végleg visszatér a téli időszámításhoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?