Számos egyiptomi fáraó rejtélyes körülmények között hunyt el, de ez ne tévesszen meg bennünket! Nem az orvosok voltak a felelősek uralkodóik váratlan halála miatt, ugyanis a korszakban igen magas szintet ért el a gyógyászat – tanulhatnánk tőlük.
Az istenek nyomdokaiban járunk
Titkok övezte halál
Rejtélyes esetek gyakorta előfordultak az ókori Egyiptomban, ezek egyike volt Tutanhamon titkok övezte halála, melynek részleteiről a National Geographic Kids augusztusi számában olvashatsz.
Az ókori népek a tudományokat és a művészeteket az istenektől eredeztették, nem különben az egyiptomiak, akik az orvoslás kezdetét egyenesen ĺziszre vezették vissza. Más források szerint a bölcsesség istene, Thot tekinthető az orvoslásért felelős istennek, megint mások Ptahnak (római megfelelője Vulcanus) juttatták ezt a dicsőséget. Az istenek mellett a félistenek vagy akár nagy tiszteletben álló emberek is jogot formálhattak erre a megtisztelő címre, például Imhotep, aki a III. dinasztia korában élt, és hasonló szerepet játszott Egyiptom életében, mint a görög Aszklépiosz.
Orvosok voltak a papok
Az eredetet tekintve csak egy ponton találkoznak a források, mindegyik az orvoslás égi eredetének tényét hangoztatja. Az orvosi és gyógyszerészeti ismeretek foglalatának számító Ebers-papiruszban ez áll: „Kezdődik az ember minden testrésze számára való orvosságok elkészítéséről szóló könyv. Heliopoliszból jövök, Het-aatnak, a védelem urának, az örökkévalóság és menedék királyának papjaival. Szaiszból eredek az anyaistennőkkel, akik nekem védelmemre vannak. Szavakat sugalmazott nekem a mindenség ura, hogy minden istenség szenvedését és mindenféle halálos bajt elűzzek.”
Mivel az orvoslás isteni eredetű tudomány, ezért a gyógyítás helyszínei, az „orvosi rendelők” is templomokban voltak, itt képezték azokat az orvosokat is, akik nagyobb városokban telepedtek le, s járták a környező falvakat. Bár az orvosok alapvetően a papság soraiból kerültek ki, de képeztek ún. laikus (világi) orvosokat is, ők azonban nagy valószínűség szerint csak az egészségügyi alapellátás végzésére voltak jogosultak. A magasabb szintű ismeretekkel rendelkező orvosokat sennu címmel látták el, s erre vezethető vissza a latin medikus kifejezés is, melynek töve, a medh bölcsességet jelent.
Megfelelő gyógymód
A bölcsességbe és isteni titkokba beavatott papok rendje Egyiptomban nyolc csoportra tagolódott, az elsőbe a jósok tartoztak, az utolsóba pedig a pastophorok, akik a betegségekről és az orvosságokról írott könyveket őrizték, illetve a vallásos körmeneteken a szent állatokat terelték. Mai értelemben ez utóbbiakat tekintjük orvosoknak, de a másik hét csoport tagjainak is kötelessége volt, hogy tanulmányozza a betegségek valamelyikét, és kutassa a megfelelő gyógymódot. (sn) (Hétfőn folytatjuk.)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.