Az Egerben megrendezett Éneklő Ifjúság Országos Kórusverseny heves megyei fordulóján mint vendégkórus részt vett az Ipolysági Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium vegyes kara, Béres Gábor karnagy vezetésével. A Béres Gábor – N. Tóth Anikó pedagógus házaspár mesélt az Egerben eltöltött két napról.
Az ipolysági gimi kórusa Egerben
Kiemelkedő fiúkórus
„Háromtagú zsűri értékelte a teljesítményeket, nemcsak a versenyben résztvevőkét, de a vendégekét is, ha kértünk véleményt, ha nem értékeltek” – mondta Béres Gábor. Szavai szerint a zsűriben egyetemi tanárik, karnagyok, „igazi zeneszakik” ültek. Az ipolysági volt az egyetlen vegyes kar, mert a pedagógusok tapasztalatai szerint nehéz rábeszélni a fiúkat az éneklésre, így Magyarországon sem gyakori a középiskolás vegyes kar, „nálunk pedig éppen a fiúkórus kiemelkedő”.
A zsűri elbeszélgetett a karnagyokkal, értékelte a hangzást. „Megkérdezték, hogy zenetagozatos iskola vagyunk-e? Mi mondtuk, hogy minden szakmai előzmény nélkül, nálunk kezdenek énekelni a diákok, a kórusban ismerkednek az énekléssel” – tették hozzá a pedagógusok.
Spontán örömkoncert
Egerben nemcsak a város szépségeivel ismerkedtek az ipolyságiak, de két spontán örömkoncertet is adtak. Este hétkor egy katolikus templomban „beálltunk a szentélybe s elénekeltük az egyházi repertoárunkat, majd a Dobó téren a világi dalainkat énekeltük el, egészen komoly közönség gyűlt öszsze”.
A templomban egy szerzetes az éneklés közben éppen zárni készült, de leült egy padba és meghatódottan végighallgatta a koncertet. Lassan már hagyomány lesz a szabadtéri éneklés, hiszen egy lévai fellépés után is dalra fakadt az utcán a kórus.
„Akik nem voltak akkor velünk visszafogottak voltak, nehezen oldódtak, de a Léván versenyző kamarakórusunk már megtapasztalta ennek a szépségét és rábeszélték a többieket, abba se akarták hagyni” – emlékezett vissza Béres Gábor.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.