<p>Ingvar Kamprad, az IKEA alapítója kapta a minden idők legjobb svéd vállalkozójának járó díjat, amelyről a Svenska Dagbladet című lap online kiadásának olvasói döntöttek.</p>
Az IKEA alapítója minden idők legjobb svéd vállalkozója
A 88 éves milliárdos, aki nagyon ritkán jelenik meg a nyilvánosság előtt, hétfőn Stockholmban díjazása alkalmából elmondta, hogy a szegények segítőjeként tekint magára, már karrierje kezdetén megtanulta, "senki sem nézheti le a szegény, egyszerű embereket".
A vállalkozó emlékezett a kezdetekre, amikor például 50 koronáért adott el egy hordozható írógépet. "Más idők voltak azok. Egyet azonban megfogadtam: ha ötleteimmel sikert érek el és üzletember leszek, akkor sem hagyom figyelmen kívül a szegényeket. Ez lett az IKEA koncepciójának alapja is" - mondta el Kamprad. A paraszti családból származó Ingvar Kamprad 1943-ban szülőhelyén, Älmhultban alapította az IKEA-t, először csak kis üzletként, amely szögeket és képkereteket árult. A ma már az egész világot meghódított konszern 1958-ban itt nyitotta első áruházát.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.