Az igazi szeretet ünnepe

Költők, írók és tudós emberek próbálták már megfogalmazni, és érdekes, de sosem született két egyforma válasz. Ez is azt mutatja nekünk, hogy mindenkinek mást jelent a szeretet. Az éppen éhezőnek talán egy tányér étellel, a fázónak a szoba melegével, a magányosnak az odafigyelő ottlétünkkel, az elveszettnek az útbaigazítással, a szenvedőnek a fájdalmak enyhítésével, a boldogságban úszónak pedig az együtt örülésünkkel fejezhetnénk ki szeretetünket. Nemcsak egy érzés ez tehát, hanem cselekvő jelenlét, mely különböző pillanatokban más-más alakot ölt – mégsem ütközik határokba. Gárdonyi Géza így foglalta ezt össze: „A szeretetnek melege van a természet hidegében, világossága van az élet sötétségeiben, és a szeretetnek ajkai vannak, amik mosolyognak velünk az örömben, és lecsókolják könnyeinket a fájdalomban.”    

Természetes emberi tulajdonságunk tehát, hogy szeretni és szeretve lenni vágyunk. Talán hatványozottan tör ez elő belőlünk így decemberben… A hosszabbodó éjszakák sötétsége, az átdolgozott hétköznapok fáradtsága és szürkesége mind hozzájárul ahhoz, hogy valami mást óhajtunk ilyenkor, más után vágyakozunk. Minden külsőség – az adventi koszorúk gyertyái, a települések ünnepi díszeinek fényei, a sokat ismételt zeneszámok vagy évenként felidézett filmjelenetek – is arra irányítja a figyelmünket, hogy mekkora szüksége van a folyton rohanó embernek a megállásra, az elcsendesedésre, a töltekezésre, a békességre és mindezt összefoglalóan az imént már érintett mély érzésre minden hozadékával együtt, mégpedig a szeretetre. Nem csoda, ha ilyentájt Juhász Gyulával együtt mi is azt érezzük, hogy „Szép Tündérország támad föl szívemben / Ilyenkor decemberben. / A szeretetnek csillagára nézek, / Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, / Ilyenkor decemberben.” (Karácsony felé) Azonban hogy mindez ne csupán igézet maradjon számunkra, ahhoz meg kell értenünk a szeretet igazi titkát, vagyis a karácsony üzenetét.

Lehet minden eddig leírtat egyszerre teljesíteni? Létezik bárki, aki a felvetettekben egyszerre helyt tudna állni? Emberileg mindez lehetetlen, de Isten más választ adott erre, mikor az első karácsonyon elküldte egyszülött fiát a földre emberi testet öltve. A Betlehem egy istállójában világra jövő gyermek lett annak jelévé, hogy mennyire szereti Isten az embert. Jel ő számunkra, ahogyan ezt a mindennapi munkájukat végző pásztoroknak egy küldött – az angyal – is kijelentette (Lukács evangéliuma 2,12). Így hallhatták meg az akkori társadalom peremén, szinte kitaszítottságában élő pásztorok, hogy Isten őket is mennyire szereti és törődik velük. Nem voltak ők semmiben különlegesek, csak végezték munkájukat – őrizték a nyájat –, ami mégis másokká tette őket, hogy nemcsak hallgatták, de meg is hallották a hozzájuk az angyalok által szóló isteni üzenetet, hogy Üdvözítő született ma nektek (Lukács evangéliuma 2,11). Ennek hallatán elindultak, láttak és hittek. Vissza pedig már egész más emberekként tértek: találkozva ezzel a hatalmas és fel nem fogható szeretettel nem lehetett más reakciójuk, mint hogy dicsérték és dicsőítették az Istent mindezért. Ez tehát az igazi karácsony: így találkozni Isten szeretetével, ami nemcsak mozgásba hozza, de teljesen át is alakítja az ember életét. Ekkor zendülhet fel boldog szívvel, ami a mennyei sereg sokaságának ajkáról is hangzott ott az első karácsony éjszakán: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat!” (Lukács evangéliuma 2,14)

Ebben a karácsonykor földre tért kisgyermekben rejlik tehát a szeretet igazi titka, hiszen „úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta érte” (János evangéliuma 3,16). Aki pedig ezt megérti és Őt szívébe fogadja, az Tőle tanulhatja meg, mi az igazi szeretet. Mikor nagymamáink vagy a körülöttünk élő idősebb emberek könnyes szemmel emlékeznek vissza a talán tárgyi ajándékokban és külsőségekben szegényesebb, ám szívükben sokkal gazdagabb gyermekkori karácsonyaikra, az azért lehet, mert akkor talán – a családi közös éneklésben, beszélgetésekben, egymásra figyelésben és meghittségben – jobban oda tudtak figyelni és meg tudták élni azt a csodát, amit Jézus hozott el erre a földre; az igazi szeretetet. Ám ez számunkra az idei évben is el van készítve, fogadjuk el boldogan! Így teljesülhetne az ilyenkor sokat idézett Ady Endre versének kívánsága is: „Ha ez a szép rege / Igaz hitté válna, / Óh, de nagy boldogság / Szállna a világra. / Ez a gyarló ember / Ember lenne újra, / Talizmánja lenne / A szomorú útra. // Golgota nem volna / Ez a földi élet, / Egy erő hatná át / A nagy mindenséget. / Nem volna más vallás, / Nem volna csak ennyi: / Imádni az Istent / És egymást szeretni… / Karácsonyi rege / Ha valóra válna, / Igazi boldogság / Szállna a világra.” (Karácsony) Legyen hát mindannyiunknak ilyen szeretetben megélt, békés, boldog karácsonyi ünnepünk!

Takács Klaudia
dunaszerdahelyi református beosztott lelkész