Az evolúció hiányzó láncszeme

Barcelona. Paleontológusok mintegy 13 millió éves főemlőscsontvázra bukkantak Barcelona mellett.

A főemlős valószínűleg a gorillák, csimpánzok, orángutánok, azaz az emberszabású majmok és az ember közös őse volt. A főemlőst a kis katalán falu, Els Hostalets de Pierola után, ahol a leletre bukkantak, Pierolapithecus catalaunicus névre keresztelték. Ez az eddigi legteljesebb emberszabású csontváz a földtörténet miocén korából. A miocén korszak 23 millió évvel ezelőtt kezdődött és 13 millió évig tartott. A paleontológusok szerint a feltárt 83 csont egy felnőtt hímtől származik. A csontokból ítélve mozgékony állatról lehetett szó, amely ügyesen mászhatott fára, ugyanakkor jóval egyenesebb tartással járt, mint egy csimpánz. Erről árulkodik a mellkas és a vállak felépítése. A ma élő emberszabásúakkal ellentétben ujjai rövidek voltak, így a faágakon való ugrálásban nem ügyeskedett.

Tömege hozzávetőleg 55 kilogramm volt, azaz mérete leginkább egy nőstény csimpánzénak felelt meg. A catalaunicus arca lapos, orra szinte ugyanabban a síkban volt, mint a szemüregek. Nem volt rá jellemző a csimpánzok előreugró állkapcsa, arca leginkább a gorilláéra emlékeztethetett. Fogazata alapján növényevő lehetett. Bár a leletre Spanyolországban bukkantak, nem valószínű, hogy ez az emberszabású faj csak itt élt volna. A kutatók szerint Afrikából eredhet.

A genetikai elemzések szerint az emberszabásúak 11–16 millió évvel ezelőtt váltak el más főemlős fejlődési ágaktól, így a gibbonoktól és a sziamangoktól. A lelet azért különösen értékes, mert ebből az átmenti időszakból származik.

Eddigi ismereteink szerint a modern ember 160 ezer évvel ezelőtt Afrikában „született”. A paleontológusok úgy vélik, hogy éghajlata és az ott élő változatos állatvilága miatt a kontinens az emberszabású majmok evolúciójának is „melegágya” volt több millió éven keresztül. (ngo)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?