Az észak hercegnője a hullámok és a taco szerelmese

Az észak hercegnője a hullámok és a taco szerelmese

Ingrid Alexandra norvég hercegnő, a norvég trónörökös pár legidősebb gyermeke múlt pénteken betöltötte a 18. életévét. Ennek alkalmából – rendhagyó módon - – interjút adott: elmondta, szereti a tacót, a tehetségkutatókat, a TikTokot, valamint a sci-fiket.

Ingrid Alexandra norvég hercegnő, Haakon norvég koronaherceg és MetteMarit koronahercegné legidősebb gyermeke múlt pénteken betöltötte a 18. életévét. A leendő uralkodó, aki az apja után a második a trónöröklési rendben, múlt csütörtökön hivatalos látogatást tett a Stortingban, az oslói parlamentben, ahol délelőtt tíz órakor Masud Gharahkani házelnök, majd a tavaly beiktatott Jonas Gahr Støre kormányfő fogadta. Itt, a sajtó képviselői által dokumentált „körbevezetésen” a kormány, valamint a minisztériumok munkájáról tájékoztatták. A házelnök irodájában tartott rövid megbeszélésen a húszéves Maren Grøthe-vel, a Storting valaha volt legfiatalabb, tavaly megválasztott parlamenti képviselőjével is találkozott. A királyi vizitet délután a Norvég Legfelsőbb Bíróságnál folytatta. Az elmúlt évek során magát belevaló, egyáltalán nem félénk kamasznak mutató, a feminizmus iránt érdeklődő, szeplős királylány a születésnapja előtti látogatássorozattal az édesapja, Haakon trónörökös, valamint nagyapja, V. Harald király példáját követi: a nagykorúvá válása előtti napon a jelenlegi és a leendő uralkodó is felkereste az alkotmányos monarchia három hatalmi ágát (törvényhozó, végrehajtó és igazságszolgáltató hatalom) képviselő intézményeket. Ami a hagyományokat illeti, a legfelső szintű fellebbviteli bíróságon Ingrid Alexandra megtekintette a Király székét, amelyet a hercegnő egyenes ági elődje, V. Frigyes dán-norvég király (ősapjának ősapja, vagyis 12. fokú egyenes ági szülőőse) számára készítettek 1749-ben. A díszes ülőalkalmatosságba kizárólag a királyi családtagok ülhetnek, ezért Toril Marie Øie, a Norvég Legfelsőbb Bíróság elnöke hellyel kínálta Ingrid Alexandrát, aki olyan könnyedén és azzal a méltósággal foglalt helyet, mintha világéletében erre készült volna. Másnap, születése napján kabinetülésen vett részt a nagyapja, V. Harald és édesapja, Haakon társaságában, majd átvette Astrid Nondal festőművész Missing Color című alkotását, amellyel a parlament lepte meg. A tervezett gálavacsora a világjárvány miatt elmaradt (később pótolják), de egy interjúra sor került, amelyet a Verdens Gang (VG) vezető norvég bulvárlapnak adott. Ebben elmondta: szeret síelni és szörfölni (igaz, ezek a hobbijai ismertnek számítottak), szívesen fogyaszt tacót, és A beavatott című amerikai sci-fi az egyik legkedvesebb filmje. Valószínűleg olvasni is szeret, mert az édesanyja az irodalom szerelmese, és a norvég irodalom patrónusa, számos könyves szervezet és esemény fővédnöke, a nagybátyja, Ari Behn író volt (több műve elérhető magyar fordításban is), nagynénje, Márta Lujza királyi hercegnő pedig több könyv szerzője. Sőt, nem csak az édesanyja irodalomrajongó: édesapja egy korábbi interjúban úgy fogalmazott, legkedvesebb szerzői között Kafka és Dosztojevszkij is megtalálható.


A tizennyolc éves Ingrid Alexandra arról is beszélt az interjúban, hogy az átlagos tinédzserek életét éli, mert szeret a családjával kártyázni, esténként tévét nézni (gyakorta a The Voice tehetségkutatót), gyakran lóg a TikTok videós alkalmazáson, szívesen tölti idejét a barátaival, és imádja a tacót, a mexikóiak kukorica- vagy búzalisztből készült, hússal megtöltött tortilláját. A leendő államfő, aki több mint 600 év után az első királynője lesz a skandináv országnak, arról is beszélt, hogy nem szereti a reggeleket. „Néha veszekedek apuval, de leginkább én vagyok az, aki veszekszik. Reggel általában rossz a hangulatom. Szóval, ez úgy szokott kinézni, hogy én vitatkozom, ő bólint, majd elmegy. Talán anyuval vitatkozom a legtöbbet. És Magnussal (Sverre Magnus herceg, a trónörökös pár kisebbik gyermeke – a szerző megj.)” – említette.

Fontosnak tartom, hogy a királyi ház lépést tartson a korral

– tette hozzá, elárulva, úgy látja, a szülei és nagyszülei is sokat tesznek az intézmény modernizálásáért. Ennek egyik jele, hogy 2012-ig a mindenkori uralkodó volt a norvég egyház feje, de az új alkotmány értelmében már nem a király vagy a királynő az egyház formális vezetője, viszont továbbra is evangélikuslutheránus vallásúnak kell lennie. A norvég királyi ház weblapján gratuláló üzenetet is lehetett küldeni a születésnapos hercegnőnek: Ingrid Alexandra több mint ötezer levelet kapott ezen a felületen.

Navarrai Mészáros Márton 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?