Marsal János, a galántai Kodály Zoltán Magyar Tannyelvű Gimnázium igazgatója büszke a tanintézet eredményes diákjaira. A harmadikos Dömény Mária az Ismerd meg a szlovák nyelvet! című verseny országos döntőjében szerzett második helyezést.
Az elismerés jobb teljesítmény elérésére ösztönöz
Gyorsabb gondolkodás
A VII. G osztályos Farkas Gábor a rapid sakk sportágban lett országos bajnok. Hogy mi a sakk, azt tudja mindenki, de mit jelent a „rapid sakk” kifejezés? „A rapid kifejezés a gyorsított sakkot jelenti, amikor két óra helyett kétszer 25 percig tart a játszma, vagyis ez a játék lényegesen gyorsabb gondolkodást igényel” – világosított fel Gábor.
Azt is elmondta, neki ez a stílus sokkal inkább megfelel, mint a klasszikus sakk. Gábor hároméves korában az édesapjától tanult meg sakkozni, de aztán abbahagyta, és 12 évesen kezdte újra. Sokat gyakorol számítógépen is, naponta több órát sakkozik. Szeretné a nagymesteri címet elérni. Legközelebb a 18 év alatti fiatalok sakk Európa-bajnokságán teheti próbára a tehetségét, de a 20 év alattiak szlovákiai bajnokságán is indul.
Nágel Kitti és Tyukos Gábor, mindketten IV. G osztályosok, a matematikaverseny járási fordulójában lettek sikeresek. Kitti elárulta, ő nem készül matematikai pályára, de szereti a tantárgyat, a feladatok közül néha nagyon könnyűnek tartja, de akadnak olyanok, melyek felett órákat ül. Be kell osztania az idejét, mert hetente háromszor röplabdázni is jár. Gábor elárulta, a felkészüléshez tartozik az is, hogy a matematikaórán néha előreülnek, és akkor komolyabb feladatokat oldanak meg, mint az osztály többi tagja. Gábort kiskorától érdekli a matematika, állítja, hogy mindig is szerette a gondolkodtató feladatokat, és matekból már az alapiskolában is mindig egyese volt.
Szlovákiát képviselte
Kitti itt a gimnáziumban szerette meg a matematikát. A versenyekre Kaprinay Emike tanárnő készíti fel őket, persze ezenkívül otthon is sokat foglalkoznak a matekfeladatokkal.
Az ötödikes Herencsár Albert annyi versenyre jár, hogy a sok „viadal” között már alig jut ideje a külön felkészülésre. „Végül is itt már a versenyek készítenek fel a további megmérettetésekre” – állítja Albert. Ő legutóbb Pécsett, a Gordiusz Matematikaversenyen képviselte sikerrel a galántai gimnáziumot, de a szlovák nyelvű levelező matematikai versenyen is országos első helyezést ért el. Meg kell még említenünk Estélyi István végzős gimnazistát, aki nyáron Szlovéniában egy nemzetközi matematikai olimpián Szlovákiát képviselte, és nagyon előkelő helyezést ért el.
A Kodály Zoltán Gimnázium valóban büszke lehet diákjai eredményeire, és az itt említettek csak egy része azoknak, akik különféle megmérettetéseken – sportversenyeken, irodalmi vetélkedőkön, fesztiválokon öregbítik iskolájuk hírnevét.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.