<p>Az elhízottak többsége nem marad tartósan egészséges - derült ki brit kardiológusok hosszú távú kutatásából.</p>
Az elhízottak többsége nem marad tartósan egészséges
A londoni University College kutatói 2521, 39-62 éves nőt és férfit követtek húsz éven át. Rendszeresen mérték a testtömegindexüket, a koleszterin- és vércukorszintjüket, az inzulinrezisztenciájukat és a vérnyomásukat. Tanulmányuk az Amerikai Kardiológusok Kollégiumának szaklapjában jelent meg. Jó egészségi állapotú elhízottnak azt nevezték a kutatók, akinél a metabolikus szindróma nevű anyagcserezavarok - köztük a cukorbetegség - egyetlen kockázati tényezője sem mutatható ki. A vizsgálatban résztvevő "egészséges elhízottak" több mint 51 százalékának romlott az állapota húsz év alatt, miközben csak 11 százalékuk veszített a testsúlyából és vált egészségesebbé. A maradék 38 százalék elhízott és egészséges maradt a tanulmány húsz éve alatt. Joshua Bell, a tanulmány egyik vezető szerzője elmondta: az volt a feltevés, hogy az egészséges elhízottak tartósan megőrzik jó egészségi állapotukat, ám ez nem bizonyult igaznak: többségük mutatói hosszú távon romlottak. A 2521 résztvevő közül a vizsgálat kezdetekor 181-en voltak elhízottak, közülük 66 tartozott az egészséges elhízott kategóriába. Öt évvel később az utóbbiak 32 százalékának romlottak az eredményei. Tíz évvel a vizsgálat kezdete után az akkor egészséges elhízottak 41 százaléka, húsz év után 51 százaléka nem volt egészségesnek tekinthető. "Az egészséges elhízottak esetében nagyobb a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának a kockázata, mint a normális testsúlyú, egészséges embereknél" - következtetett Bell. Az Egyesült Államok felnőtt lakosságának 35,7 százaléka volt elhízott 2010-ben az amerikai járványügyi központ (CDC) adatai alapján.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 12.14.
Sokkal egészségesebb a kávé, mint korábban gondolták
2024. 12.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.