Az Ardennekben hetven éve kezdődött a nagy csata

Az 1944-es év őszére világossá vált, hogy a náci Harmadik Birodalom elvesztette a háborút. A szovjet hadsereg a keleti fronton megközelítette a német határokat, a nyugati fronton a júniusi normandiai partra szállás után a szövetséges erők felszabadították Franciaország jelentős részét. Hitler egyetlen esélyét abban látta, ha az angolszászokat egy váratlan és gyors ellentámadással békére kényszeríti, majd teljes erejével a szovjetek ellen fordul. A Führer az 1940-ben, Franciaország lerohanásakor alkalmazott áttörést akarta lemásolni: az Ardennek hegyi útjain támadva szétszakítani az ott viszonylag gyenge brit és amerikai csapatokat, majd elfoglalni Brüsszelt és Antwerpent. Hitler rögeszmésen hitte, hogy az amerikaiak nem fognak keményen harcolni, de abban is reménykedett, hogy sikerül éket vernie az egymással vetélkedő amerikai Patton és a brit Montgomery tábornok közé.    A nyugati front vezetését von Rundstedt tábornokra bízták, aki úgy vélte, a támadás csak akkor lehet sikeres, ha az teljesen váratlan, ha a csapatok gyorsan képesek előrehaladni, és ha az időjárás megakadályozza a teljes légi fölényt élvező szövetségesek gépeinek felszállását. Az offenzívához a Birodalom utolsó tartalékait mozgósították, a 13 újonnan felállított hadosztályba korábban túlkorosnak és túl fiatalnak minősített férfiakat is besoroztak. Az ő kiképzésükre és felszerelésükre sem idő, sem pénz nem maradt, az egész haditerv kétségbeesettségét jellemzi, hogy az előrenyomuló páncélosoknak jórészt az ellenségtől elfoglalt készletekre kellett hagyatkozniuk. Az előkészületek a legteljesebb titokban zajlottak: a motorzaj csökkentése érdekében a lőszert katonák és lovas kocsik szállították, a tankok lánctalpai alá szalmával bevont fatuskókat tettek, rádiótilalmat vezettek be. A hadműveletek megkezdése előtt angol és amerikai egyenruhába öltözött kommandósokat dobtak a front mögé, feladatuk a zavarkeltés és szabotázsakciók végrehajtása volt.    A csendes és nyugodt ardenneki fronton 1944. december 16-án hajnali fél hatkor tüzérségi előkészítés után lendültek támadásba a német páncélos ékek. A kezdetben gyors előrenyomulás a meglepetés hatásának elmúlta után lelassult. Az amerikai egységek váratlanul heves ellenállást tanúsítottak, visszavonulóban felrobbantották a hidakat és üzemanyagkészleteiket, a hóviharban a német járművek nehezen haladtak előre. A németek az offenzíva második napján kivégeztek 86 amerikai katonát, akik már megadták magukat, a mészárlás híre hatalmas felháborodást keltett a szövetségesek között. Amikor a Bastogne városában körülzárt, utánpótlásától elvágott amerikaiakat a németek megadásra szólították fel, válaszul azt az egy szót kapták: Nuts! (nagyon finom fordításban: francokat). Mivel a nácik az angol szlengben nem voltak járatosak, megkérdezték, hogy ez igent jelent-e... Bastogne nem esett el, az egyszavas üzenet története még magasabbra szította az amerikaiak harci morálját.    December 23-án - amikor még a támadó ékek is messze jártak a célul kitűzött Antwerpentől - az ég kiderült, és felszállhattak a szövetséges repülőgépek. A német veszteségek megugrottak, mire Rundstedt a hadművelet leállítására kérte Hitlert, de az kitartott az eredeti terv mellett. Január 1-jén a németek megpróbálták kiiktatni a szövetséges légierőt, hollandiai, belgiumi és észak-franciaországi repülőtereken 465 repülőgépet semmisítettek meg. A győzelem pirruszinak bizonyult, mivel ők 300 gépet és 250 képzett pilótát vesztettek, amit a Luftwaffe képtelen volt pótolni.    Az amerikai és angol erők az új év első napján, rekord hidegben indították meg ellentámadásukat és visszavetették a vészes üzemanyaghiánnyal küszködő németeket. Hitler csak január 8-án rendelte el a támadás leállítását, az ardenneki csata ezzel véget ért. Sztálin szinte ezzel egy időben, 1945. január 12-én indította meg a keleti fronton döntő offenzíváját, hadtörténészek szerint az Ardennekben vívott, német szempontból sikertelen, de nagy erőket lekötő ütközet nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Vörös Hadsereg jutott el elsőként Berlinig.    A csatákban az amerikaiak mintegy 80 ezer, a britek 1400, a németek 60-100 ezer embert vesztettek (beleértve a sebesülteket, eltűnteket és hadifoglyokat is). A halottak száma összesen mintegy 25 ezerre tehető, mindkét oldalon 800-800 tankot lőttek ki.    A csata utóélete is mozgalmas, több regényt és filmet ihletett. Magyarországon talán a legismertebb A halál ötven órája című mozi, amely azért nem ragaszkodott mindenben a történeti tényekhez. A számítógépes játékok rajongói a Battlefield 1942 és a Call of Duty: United Offensive programokban játszhatják újra az ütközetet.