Az aradi vértanúk napja - nemzeti gyásznap

Az 1848-1849-es szabadságharc leverését kegyetlen megtorlás követte. A közkatonák ugyan amnesztiában részesültek, de sokukat besorozták a császári seregbe, a magasabb rangú tisztek, tisztviselők és képviselők hadbíróság elé kerültek, a tárgyalások sorrendjét a "bűnösség" foka határozta meg.
Először Pesten gróf Batthyány Lajos volt miniszterelnök, Aradon pedig a honvédsereg önálló seregtestet vezénylő főtisztjeinek perére került sor. Batthyányt még 1849 januárjában letartóztatták, és végül az olmützi törvényszék ítélte - felsőbb utasításra - kötél általi halálra. Esetében a bíróság a Bécsben hozott szabályt is megsértette, hiszen a felelősségre vonás csak az Országgyűlés feloszlatása után elkövetett cselekményekre vonatkozott, Batthyány viszont ekkor már lemondott kormányfői tisztéről. Haynau 1849. október 5-én erősítette meg a halálos ítéletet.
Aradon 13 tábornokot és egy ezredest szeptember 26-án ítéltek halálra felségsértés és lázadás miatt. Haynau ezt szeptember 30-án jóváhagyta, de Gáspár András, Ferenc József egykori lovaglómestere büntetését végül börtönre változtatták.
A kivégzéseket október 6-ra, a bécsi felkelés évfordulójára időzítették. Batthyány előző éjjel egy becsempészett tőrrel nyakon szúrta magát, ezért nem lehetett felakasztani. A helyi parancsnok saját hatáskörben "porra és golyóra" változtatta az ítéletet, ami miatt Haynau idegrohamot kapott. A gróf nem engedte, hogy bekössék a szemét, és maga vezényelt tüzet, utolsó szavai három nyelven hangzottak el: "Allez Jäger, éljen a haza!" Magyarország első miniszterelnöke pesti kivégzésének színhelyén 1926. október 6-án avatták fel a Pogány Móric tervei alapján készült Batthyány-örökmécsest, amely később is a szabadság jelképe maradt, s a kádárizmus utolsó éveiben a március 15-i ellenzéki tüntetések rendszeres színhelye volt.
Aradon ugyancsak október 6-án végezték ki a 13 honvédtábornokot: Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidot, Kiss Ernőt, Knézich Károlyt, Lahner Györgyöt, Lázár Vilmost, Leiningen-Westerburg Károlyt, Nagysándor Józsefet, Poeltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot és Vécsey Károlyt. (Lázár Vilmos ezredes volt, de a köztudat őt is tábornokként tartja számon.) A golyó általi halálra "kegyelmezett" Kisst, Schweidelt, Dessewffyt és Lázárt a vár északi sáncában lőtték hajnalban agyon, a többi elítéltet ezután a vártól délre sebtében összetákolt bitófákra akasztották fel. Elrettentésül a holttesteket estig az akasztófán hagyták, de ezzel éppen az ellenkező hatást érték el, mert a kivégzés helye valóságos búcsújáró hellyé lett.
Egy 1851-es osztrák beszámoló szerint a bíróságok 1848 novembere és 1850 vége között 4628 magyar rebellis ügyét tárgyalták. Az ellentmondó statisztikák szerint a megtorlások során mintegy 500 halálos ítélet született, ebből mintegy 110-et hajtottak végre. A legismertebb emigránsokat in effigie - távollétükben - végezték ki, nevüket egy akasztófára szögelték. Másfélezer embert ítéltek többévi börtönre (sokaknak a halálos ítéletet változtatták erre), a honvédsereg állományának 25-30 százalékát pedig besorozták - nekik hét évet kellett szolgálniuk távol a hazától. A bosszúhullám csak 1850 júliusától mérséklődött, amikor az európai felháborodás miatt a bécsi udvar nyugdíjazta a "hatáskörét túllépő" Haynaut.
A magyar kormány 2001. november 24-én visszatérő nemzeti gyásznappá nyilvánította október 6-át. A kormányrendelet értelmében ezen a napon a Magyar Köztársaság lobogóját félárbocra eresztik, a középületeken meg kell jelennie a gyászlobogónak, az iskolákban pedig megemlékezést tartanak.