<p>Ha az amerikaiak nem változtatnak alapvetően életmódjukon, evési és mozgási szokásaikon, 2030-ra 13 államban a felnőttek több mint 60 százaléka, az államok zömében, 39 államban pedig a lakosok több mint fele elhízott lesz - figyelmeztetett prognózisában egy amerikai tanácsadó csoport.</p>
Az amerikaiak több mint fele lehet kövér 2030-ra
A legkövérebb állam kétes dicsősége Mississippi államé lehet, ahol kevesebb mint két évtized múlva a felnőttek több mint kétharmada, 67 százaléka elhízott lehet, ami megdöbbentő növekedés a mostani 35 százalékos elhízási arányhoz képest.
Az előrejelzést az Amerika Egészségéért Tröszt (Trust for America's Health) elnevezésű szervezet készítette a Robert Wood Johnson Alapítvány támogatásával. Az elsősorban kormányzati adatokra épülő, ezúttal először trendmodelleket is alkalmazó jelentés a kilencedik a csoport által kiadott jelentések sorában.
Mivel az elhízás számos betegség kockázatát emeli, várható az egészségügyi kiadások jelentős növekedése is - mutattak rá az elemzés szerzői. Évente 7,9 millió új 2-es típusú cukorbetegséget diagnosztizálhatnak, összehasonlításképpen tavaly 1,9 millió új eset volt. A tavalyi 1,3 millió szívrohammal és szélütéssel szemben pedig a prognózis szerint évente 6,8 millió ilyen eset lehet a következő évtized végére.
A legrosszabb forgatókönyv bekövetkeztét csak maguk az érintett emberek előzhetik meg. "Ez a kétféle jövő meséje" - mutatott rá Jeffrey Levi, a George Washington Egyetem kutatója, a jelentést készítő szervezet igazgatója hozzátéve, hogy olyan fordulópontnál van az ország, ahol - ha nem mérséklik a jelenlegi trendet -, annak ára hatalmas lesz az emberi egészségben és az egészségügyi kiadásokban is.
Elhízottnak tekintették a prognózisban azt, akinek BMI-értéke (testtömegindexe) 30 fölött volt. A BMI értékét úgy számítják ki, hogy a kilogrammban mért testtömeget elosztják a méterben kifejezett testmagasság négyzetével. Ha egy 180 centiméter magas ember például 90 kilogramm testsúlyú, akkor BMI értéke 27,8, ha pedig 100 kilogramm, akkor a BMI 30,9.
A jelentés szerint az amerikai államok elhízási listája csökkenő sorrendben (az állam megnevezése mellett a 2011-es valós, majd a 2030-ra prognosztizált elhízási arány): Mississippi (35 százalék, 67 százalék), Oklahoma (31, 66), Delaware (29, 65), Tennessee (29, 63), Dél-Karolina (31, 63), Alabama (32, 63), Kansas (30, 62), Louisiana (33, 62), Missouri (30, 62), Arkansas (31, 61), Dél-Dakota (28, 60), Nyugat-Virginia (32, 60), Kentucky (30, 60), Ohio (30, 60), Michigan (31, 59), Arizona (25, 59), Maryland (28, 59), Florida (27, 59), Észak-Karolina (29, 58), New Hampshire (26, 58), Texas (30, 57), Észak-Dakota (28, 57), Nebraska (28, 57), Pennsylvania (29, 57), Wyoming (25, 57), Wisconsin (28, 56), Indiana (31, 56), Washington (27, 56), Maine (28, 55), Minnesota (26, 55), Iowa (29, 54), Új-Mexikó (26, 54), Rhode Island (25, 54), Illinois (27, 54), Georgia (28, 54), Montana (25, 54), Idaho (27, 53), Hawaii (22, 52), New York (25, 51), Virginia (29, 50), Nevada (25, 50), Oregon (27, 49), Massachusetts (23, 49), New Jersey (24, 49), Vermont 25, 48), Kalifornia (24, 47), Connecticut (25, 47), Utah (24, 46), Alaszka (27, 46), Colorado (21, 45), Washington D. C. (24, 33).
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.