Az amerikaiak orosz űrhajót rendelnek

Moszkva. Az amerikai NASA egy új Progressz típusú teherűrhajó megépítésére és a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) való eljuttatására kérte fel az orosz űrkutatási hivatalt, a Roszaviakozmoszt. Ezt Nyikolaj Moiszejev, az orosz hivatal vezérigazgató-helyettese közölte.

A tervek szerint a projektet az amerikai fél finanszírozná. Oroszország az idén két Szojuz űrhajót és három Progresszt szándékozott indítani az ISS-re, de a Columbia amerikai űrsikló február 1-i katasztrófája felborította az űrállomás működtetési terveit. Moiszejev beszámolója szerint tárgyalások folynak egy terven felüli Szojuz megépítéséről is, a bizonytalan ideig kieső űrsiklók pótlására, amire a jövő évben kerülhet sor. Moiszejev ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a felkérés egyelőre csak a NASA-tól érkezett, sem az amerikai, sem az orosz törvények nem engedik meg viszont az ilyen szerződések űrhivatali szintű megkötését, hanem a legfelsőbb politikai vezetők közötti megállapodásra van szükség. A Roszaviakozmosz információi szerint George Bush amerikai elnök a közeljövőben kérni fogja a kongresszus hozzájárulását az orosz űrhajó megrendeléséhez.

Moiszejev elmondása szerint az orosz fél technikailag készen áll a pluszfeladat elvégzésére, de a Progressz megépítésének időtartamáról és költségéről egyelőre nem tudott nyilatkozni. A vezérigazgató-helyettes álláspontja szerint is komoly problémákat vetne fel viszont, ha 2004-ben kizárólag Oroszországnak kellene kiváltania az amerikai űrsiklókat. Az orosz aggodalmak szerint az ISS építésének befejezése és az állomás ellátása meghiúsíthatja nem csak a rövidebb időtartamú űrexpedíciókat, hanem a jelenlegi legénység cseréjét is. A Roszaviakozmosz a Columbia katasztrófája után már bizonytalan időre felfüggesztette jövedelmező űrturistaprogramját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?