A tengerentúlról induló zenei stílusok előbb-utóbb Európát is elérik, és többé-kevésbé megfertőzik. Mindössze egy nem tudta megvetni nálunk a lábát: a country. Olyannyira nem, hogy kontinensünkön nincs számottevő rajongótábora. Legalábbis a műfaj tengerentúli képviselőinek.
Az amerikai countrytrió triplája
A country vezető sztárzenekara
A Rascal Flatts nevű trió két hete a várakozásnak megfelelően a Billboard magazin albumlistájának élén nyitott. Negyedik, Me And My Gang című lemezéből a megjelenés hetében 721 747 példányt értékesítettek. Az idén ennyi még egy korongból sem fogyott az első héten. Sőt, a fiúk a countryzenén belül a második legjobb debütálást produkálták – ennél többet egy hét leforgása alatt csak Tim McGraw adott el 2004 augusztusában a Live Like You Were Dying című albumából, 766 ezret. Már a Me And My Gang első napi eladása túlszárnyalta a trió előző lemezének egész heti teljesítményét. A 2004 szeptemberében kiadott Feels Like Today címet viselő korongból 201 ezret adtak el a megjelenés hetében, és szintén az összesítés legmagasabb fokára iratkozott fel. A zenészek 2000 júniusában mutatkoztak be a nagyközönség előtt, ekkor látott napvilágot az együttes nevét viselő első albumuk, amit 2002 októberében a Melt című követett. Az igazi áttörést az említett harmadik lemez hozta meg, amelynek eladási példányszáma már túl van a négymillión. Az elmúlt hetekben pályafutásuk során először az amerikai kislemezlista első tízes mezőnyét is meghódították, az új albumról elsőként maxi CD-re kimásolt What Hurts The Most a hatodik helyig jutott. A felvétel átdolgozás, eredetijét Mark Wills countryénekes 2003-as, And The Crowd Goes Wild című albumán találjuk. Tavaly az egykori S Club 7-tag, Jo O’Meara is átdolgozta, októberben a brit kislemezlista 13. helyéig jutott vele.
Countrysikerek az amerikai listán
A countrytrió a harmadik héten sem talált legyőzőre, továbbra is uralja hazája eladási listáját. Utoljára az angol Coldplay állt három hétig az összesítés élén, tavaly, a nyár elején az X&Y című lemezével. A countryelőadók közül ez a bravúr legutóbb a Dixie Chicks nevű lánytriónak sikerült a 2002-es Home című albummal. Ennél hosszabb ideig a countryzenében csak Shania Twain tudott vezetni – ugyancsak 2002-ben öt hétig szerepelt a lista élén az Up! című korongjával. Kizárt, hogy a Rascal Flatts túlszárnyalja a kanadai énekesnő rekordját, a jövő héten valószínűleg Bruce Springsteen véget vet a tündöklésének a Pete Seeger folkénekes dalaiból összeállított We Shall Overcome – The Seeger Sessions című átdolgozáslemezével.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.