Az alkudozás aranyszabályai

Ha egy arab piacon jár, meg kell szoknia, hogy az árusok szinte berángatják önt a boltba, és hellyel, kávéval, teával vagy kólával kínálják. Az első kérdés az, hogy honnan érkezett a vevő. Teljesen mindegy, hogy mit válaszol, a reakció: az nagyszerű, mert éppen Pozsonyban/Budapesten/Bécsben van barátja, aki oda nősült, és imádja azt a nemzetet. Azonnal le is szögezi, hogy jó boltot csinálnak majd, hiszen a kiválasztott árut egy amerikainak legalább egyszer anynyiért adná, mint nekünk. Hiszen azok kapitalisták, mondja. Ennek nyomatékosítására azonnal barátnak is nevez, sokszor saját anyanyelvünkön, hiszen szinte mindegyik árus tud néhány szót magyarul/szlovákul/csehül.

Miután kiválasztottuk az árut, az árus számolgatni kezd a számológépén, és olyan árat mond, ami a csillagos eget súrolja. Pl. három vízipipa, egy dohány, díszek és néhány dohányért akár 10 ezer koronának megfelelő összeget is kérhet. A legfontosabb szabály, hogy sose ijedjen meg, és bátran mondjon sokkal kisebb összeget. Mindig csak annak az összegnek a felét ajánlja, amennyit hajlandó adni ezekért a termékekért! Mielőtt elindul a piacra, egy idegenvezetővel egyeztessen, hogy egyes tárgyak mennyit érnek. Pl. egy vízipipa nem lehet több, mint 1000 korona, egy bőrtáska sem haladhatja meg a 700-800 koronát. Vagyis ez esetben 1000-1200 koronának megfelelő összeget is ajánlhat. Soha ne az első ajánlat felét mondja, mert az önnek nagyon rossz üzlet! Teljesen mindegy, mi az ön első ajánlata, az árus azonnal felviszi a hangját, előkerülnek a családi fotók, hogy el kell tartania a családját, a bandita, a maffia és a szabotázs szó szinte megállás nélkül ismétlődik. Miután lenyugszanak a kedélyek, újabb ajánlattal áll elő az árus, ez pedig tíz százalékkal lesz kevesebb, mint az első, azaz 9000 korona. Ön erre a fenti esetben nyugodtan mondja, hogy 1300. Az nem korrekt ajánlat, mondja az árus, tessék komolyan venni őt. Mire ő: 7500, de ez az utolsó ajánlata. Persze, ez még messze nem az utolsó, még újabb csörték, maffiák és banditák várhatók, míg végül 2500-3000 koronában megegyeznek. Előfordulhat, hogy 4000-3500 körül leáll a boltos és ön is, ekkor elő lehet venni a vészmegoldást, azaz hogy rákérdezni: utolsó ajánlat? Ha azt mondja igen, ön csalódottságot álcázva kihátrál a boltból. A következő pillanatban már hallhatja is, hogy „héé, missz/asszonyom/panyika, jöjjön vissza, megegyeztünk, legyen 3000”. És már csomagolja is, közben persze rosszkedvet imitál, és azt hajtogatja, hogy ez neki nem jó üzlet. Pedig dehogynem, ő is jól járt. Az üzlet befejeztével pedig elmaradhatatlan a kézfogás.

Általában persze nem szabad ennyire alulajánlani, az mindig annak a függvénye legyen, menynyi az értéke a termékeknek. Előfordulhat, hogy a 3000 koronát érő áruért az első ajánlat 6000 lesz, ekkor elég 2000-ről indulni. Vannak már helyek, ahol szinte alig lehet alkudni; pl. egy kávéscsésze készletet az árus 220 koronáért kínált, és csak félórás alkudozás után lehetett elvinni 180 koronáért.

Ne feledje, egy árus csak akkor adja el a terméket, ha az megéri neki! Ne legyen lelkiismeret-furdalása még akkor sem, ha az árus nem volt jókedvű, amikor ön távozott a boltból, hiszen mindkét fél jó üzletet kötött. Az érzés is nagyszerű, hogy sikerült kiharcolnia...