Sydney. Több mint félezer ausztrál is érintett lehet az ország történetének eddigi legnagyobb, pedofíliával kapcsolatos rendőrségi vizsgálatában.
Ausztrál pedofilbotrány
A nemzetközi vizsgálat részeként végrehajtott nagyszabású, országos razziában eddig kétszáz embert vettek őrizetbe, ellenük több mint 2000 bűncselekmény ügyében emeltek vádat, 400 számítógépet és rajtuk több mint kétmillió, gyermekeket ábrázoló szexfotót foglaltak le. Lelepleztek több, gyermekpornót gyártó illegális házi stúdiót is. Keelty elmondta, hogy a hatóságokat elképesztette a gyermekmegrontási üzlet kiterjedtsége. A letartóztatottak között vannak olyan személyek, akik három évtized alatt negyedmillió pedofil fényképet mentettek el számítógépükön. A lefogott személyek között rendőrök, tanárok, kormányzati tisztviselők, orvosok, katonatisztek egyaránt megtalálhatók, sőt melbourne-i napközi otthonok vezetői is akadnak közöttük. Több ausztrál városban már pénteken megjelentek a bíróság előtt az első vádlottak, Sydneyben például egy tanító és egy pap, akiket 22 rendbeli bűncselekménnyel vádolnak, egyebek közt azzal, hogy egy tükör mögé rejtett kamerával készítettek felvételeket gyermeklányokról egy iskola öltözőjében.
Az ausztráliai nyomozás azután kezdődött, hogy az amerikai hatóságok vámhivatali nyomozók információi alapján februárban nemzetközi találkozót hívtak össze az Interpol párizsi székhelyén, tájékoztatva a partnerországokat egy fehéroroszországi központú internetes gyermekpornográfiai hálózatról. A találkozót követő vizsgálatok szerte a világban mintegy 95 ezer gyanúsítotthoz vezettek el, és feltárták: az orosz maffia is vaskosan kiaknázza a gyermekpornográfiában rejlő üzleti lehetőségeket. Amerikai kollégáiktól az ausztrál hatóságok pontos adatokat kaptak az ottani gyanúsítottakról.
Keelty szerint lesznek még letartóztatások. Jóllehet a legtöbb pedofil fotó külföldön, főleg Oroszországban és másutt Kelet-Európában készült, a megdöbbentő fényképek egy része hazai gyártású volt. (MTI, SITA)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.