Átrepült az Egyenlítőn a jeladós fehér gólya

<p>Átrepülte az Egyenlítőt és Kenya déli részén tartózkodik a Nógrád megyei Nemti község közelében 2012 augusztusában jeladóval ellátott, Zagyva nevű fehér gólya &ndash; tájékoztatta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) programkoordinátora vasárnap az MTI-t.</p>

Papp Ferenc elmondta, hogy a magyar madárgyűrűzés első jelentős sikere is éppen a fehér gólyákhoz kötődik: 1908-ban egy Dél-Afrikában megkerült madár bizonyította be, hogy hol is lehet vándorútjuk végállomása.    „Az elmúlt száz év alatt a vonulási útvonalról is érkeztek információk, de olyan részletes adatok, amelyek szinte órára pontosan tudósítanak bennünket a madarak helyzetéről, csak most állnak rendelkezésre” – mondta a programkoordinátor.    A szakember ismertetéses szerint a Zagyva nevű fehér gólya szokatlan útvonalat járt be 2012 augusztusa óta. A GPS-GSM alapú jeladó adatai szerint a vonulás kezdetekor tavaly a romániai Kazán-szorosban a többi gólyával ellentétben nem délkelet, hanem dél felé vette az irányt, majd Szerbián és Macedónián keresztül Görögországba érkezett, ahol két hónapig időzött. Ezután, a nagytestű madarak esetében szokatlan módon, 250 kilométert az Égei-tenger felett megtéve átrepült Törökországba. Itt egy évet töltött, sem az afrikai telelőhelyre nem vonult tovább, sem tavasszal nem tért haza - ez, ahogyan Papp Ferenc fogalmazott, a fiatal madarak esetében nem szokatlan. Viszont ez év őszén csatlakozott más vonuló fehér gólyákhoz, a Közel-Kelet földközi-tengeri partvidékét követve eljutott Egyiptomba, innen a Nílus-völgy felett Szudánba, majd Csád keleti részére. Innen Dél-Szudánon át Etiópiába repült, ahol délre fordult, Kenyába: az Egyenlítőt december 7-én lépte át. Jeladójának adatai szerint napi 300 kilométert tesz meg, a szakember úgy vélte, valószínű, hogy Dél-Afrikáig is eljut.    A „Madárvédelem és kutatás határok nélkül” című projekt részeként megvalósuló kutatási programban a http://satellitetracking.eu/inds/showmap/?check_62=62 linken követhető Zagyva vándorútja.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?