Áthelyezik a pápa szobrát, mert közterületen tilos a kereszt

Ploërmel |

<div>Franciaországban tilos közterületen vallási szimbólumot állítani, ezért egyházi területre viszik a szobrot.</div>

Ploërmel önkormányzata eladja a püspökségnek és áthelyezi azt a II. Szent János Pál pápáról készült szobrot, amelynek keresztjét törvényellenesnek nevezte és lebontásra ítélte a francia alkotmánytanács – közölte hétfőn Patrick Le Diffon, a breton város polgármestere. „A műemléket áthelyezzük egy közeli magánterületre. A püspökség gondoskodik az átvételről és a szobor áthelyezéséről is” – mondta a városvezető a francia hírügynökségnek.  A közigazgatási legfelső bíróság szerepét betöltő francia államtanács október 25-én rendelte el a kereszt eltávolítását az egykori pápa emlékművéről. A törvényszék az egyház és az állam szétválasztásáról rendelkező 1905. évi törvényre hivatkozva – amely tiltja vallási szimbólumok köztereken való kihelyezését – úgy határozott: Zurab Cereteli orosz szobrász alkotásáról hat hónapon belül el kell távolítani a keresztet, különben az egész emlékművet elbontják. A Plöermel egyik közparkjában a lengyel pápa tiszteletére felállított szobor tetején egy 7,5 méter magas kereszt található, amely ellen már a 2006-os felavatás előtt tiltakozások voltak a városban, miután az sérti a francia közélet és közterület vallási semlegességének alkotmányos elvét.   „A műemlék elkerül a közterületről egy magánterületre, így ettől kezdve nem vonatkozik rá az 1905-ös törvény” – hangsúlyozta a polgármester. A szobrot alig néhány méterrel helyezik arrébb, a vannes-i püspökség egyik katolikus létesítményének területére. A városvezető elmondta, hogy a további fellebbezések helyett a szobor elmozdítását tartotta a jobb megoldásnak. Az eladásról és az áthelyezésről a jövő évi eleji ülésén szavaz az önkormányzati tanács. „Ez a leggyorsabb megoldás ahhoz, hogy véget érjen az egész” – hívta fel a figyelmet a polgármester. Patrick Le Diffon egy másik lehetőségként azon is gondolkodott, hogy magát a teret adja, ahol a szobor áll, a közeli katolikus iskolának. A tér privatizálása azonban hosszabb adminisztratív folyamat lenne és többen meg is vétózhatnák a polgármester szerint.  Szijjártó és a lengyel kormány is jelentkezett a szoborértNovember elején Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közölte, a magyar kormány állja a felmerülő költségeket és vállalja az adminisztrációs terheket annak érdekében, hogy az eltávolításra ítélt keresztet Ploërmel városából Magyarországra lehessen szállítani, amennyiben a franciaországi település vezetése hozzájárul ehhez. Szijjártó Péter akkor úgy fogalmazott, hogy Európa jövője szempontjából elképesztően káros minden olyan döntés, amely a kereszténység visszaszorítására irányul, és keresztény szimbólumok eltávolítását rendeli el. Hasonló gesztust tett Beata Szydlo lengyel miniszterelnök, aki úgy vélte, II. János Pál nagyszerű lengyel és nagyszerű européer volt, a kereszténység és az egyesült Európa jelképe, a róla készített szobrot ezért „meg kell menteni a cenzúrától”.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?