Arnold Schwarzenegger 70 éves

<p>Ma hetven éves Arnold Schwarzenegger ausztriai születésű amerikai testépítő, filmszínész, Kalifornia állam volt kormányzója.</p>

A Graz melletti Thal faluban látta meg a napvilágot Arnold Alois Schwarzenegger néven, a helyi rendőrparancsnok kisebbik fiaként. Vallásos szülei rendkívül szigorúan nevelték, apja arról sem volt meggyőződve, hogy Arnold az ő gyermeke, ezért őt verte, bátyjával pedig kivételezett. A sérelmek megmaradtak, Arnold később sem apja, sem testvére temetésén nem volt hajlandó részt venni. Tizennégy évesen elhatározta, hogy szembeszáll apjával, és a helyi focicsapat helyett a testépítő szalont választotta, kemény edzéseit grazi mozilátogatásokkal kapcsolta össze. A hollywoodi filmeket falva Amerika bűvöletébe esett, és elhatározta, hogy egyszer majd ideálja, a Herkules-filmekben domborító testépítő, Reg Parker nyomdokaiba lép.

A kötelező katonai szolgálat letöltése közben nyerte első nagyobb testépítő versenyét, a Mr. Junior Europe címet. Testépítőként példátlan karriert futott be, hétszer vehette át a Mr. Olympia, hatszor a legrangosabb verseny, a Mr. Universe győztesének járó díjat; utóbbi világbajnokságot ő nyerte meg a legfiatalabban, huszonegy évesen. 1968-ban az Egyesült Államokba költözött, egy évtized múltán közgazdasági és üzleti diplomát is szerzett. Ekkor már régen milliomos volt: nem sokkal az Újvilágba érkezte után több vállalkozásba is belevágott, többek között hírnevét kihasználva testépítő gépeket értékesítő csomagküldő szolgálatot létesített, majd az ingatlanüzletbe is beszállt, tulajdonosa volt a Planet Hollywood étteremláncnak, filmes cége van, vagyonát több száz millió dollárra becsülik.

A "világ legerősebb emberének" kikiáltott Schwarzenegger már 1970-ben megpróbálkozott Hollywood meghódításával, de fülsértő akcentusával, az amerikaiak számára nehezen kiejthető, hosszú nevével, eltúlzott izmaival esélytelennek látszott. A Herkules New Yorkban című film főszerepét megkapta ugyan, de hangját szinkronizálták, nevét Arnold Strongra változtatták. Mégsem adta fel, 1976-ban a Maradj éhen! című filmben nyújtott alakításáért már Golden Globe-díjjal jutalmazták. A nagy áttörés 1982-ben következett be a Conan, a barbár című, testre szabott filmmel, melynek többek között Oliver Stone volt a forgatókönyvírója. A folytatás, a Conan, a pusztító csendes bukás volt, melyet további átlagos produkciók - Vörös Szonja, A piszkos alku - követtek.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"283269","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

James Cameron 1984-ben rá osztotta műfajt teremtő Terminátor című filmjének főszerepét, Schwarzenegger még két folytatásban alakította a messzi jövőből érkezett halálosztót (Terminátor 2 - Az ítélet napja és Terminátor 3 - A gépek lázadása). A rezzenéstelen arcú, érzelemmentes gyilkológép szerepében hatalmas sikert aratott, akciósztár hírnevét tovább öregbítette A kommandó, a Ragadozó, A menekülő ember és Az emlékmás című filmjeivel. Komédiákat is vállalt, fergeteges sikert aratott Danny DeVito oldalán az Ikrekben, majd rendőrnyomozóként az Ovizsaruban, megcsillantva hajlamát az öniróniára. A Juniorban Emma Thompson oldalán játszott, majd következett a felejthető Hull a pelyhes című akciókomédia, a Batman és Robin Uma Thurmannal és George Clooneyval pedig már hatalmas melléfogásnak bizonyult. Amikor visszatért az akcióhősök világába a Két tűz között, az Ítéletnap, A hatodik napon és az Igazság nevében című filmjeivel, már megcsappant iránta az érdeklődés.

A rendkívül céltudatos Schwarzenegger ekkor már egy újabb karrier álmait dédelgette. A politika világához 1986-ban került közel, amikor - jóllehet a republikánusok nézeteivel értett egyet - nyolcévi udvarlás után feleségül vette Maria Shrivert, a demokrata Kennedy dinasztia tagját. A házasságból négy gyermek született. Schwarzeneggert 2003-ban republikánus színekben megválasztották Kalifornia kormányzójának, három évvel később újraválasztották. Tevékenységének megítélése vegyes, az azonban bizonyos, hogy 2011 januárjában igen alacsony népszerűségi indexszel távozott tisztségéből. (Egy tévéműsorban azt nyilatkozta, ha a törvények lehetővé tennék, elindulna az elnöki tisztségért is, de mivel nem az Egyesült Államokban született, erre nincs lehetősége.)

Politikai tisztségviselőként nem vállalt filmszerepet, de megbízatásának lejárta után fejest ugrott a forgatásokba. Második filmkarrierjének legsikeresebb vállalkozása a Feláldozhatók három egymást követő folytatása, melyet vetélytársával-barátjával, Sylvester Stallonéval készített. Legújabb filmje, az Utóhatás idén került a mozikba. A drámai alkotásban tőle szokatlan karaktert, egy Amerikában élő ukrán munkást alakít, akinek családja repülőgép-szerencsétlenség áldozata lesz, és ő elindul, hogy bosszút álljon a balesetért felelős légiirányítón.

Egy interjúban elárulta, hogy új Terminátor-filmen dolgozik, és a Conan folytatását is elvállalta. Érdekesség, hogy Graz melletti szülőházában múzeuma nyílt, az intézmény életének három fő állomásával: a testépítéssel, a színészettel és a politikával foglalkozik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?