Armaniban fognak járni egy japán alapiskola diákjai

Armani
Tokio |

Több mint 60 eurónak megfelelő jent fizethetnek a szülők egy elegáns tokiói negyed alapiskolájának a gyerekek új Armani-egyenruhájára.

A Ginza bevásárlónegyed a főváros egyik luxuskörnyéke, ám a Taimei Általános Iskola döntése, hogy egyenesen a híres olasz Giorgio Armani divatháztól rendeljenek egyenruhákat, még arrafelé is meghökkentette a szülőket. 
 

Az új formaruha, amelyhez kalap és táska is jár, háromszor olyan drága, mint a korábbi, és bevezetése felháborított több szülőt. Erre az Armani-egyenruha még a parlamentben is vitatéma lett. 

A választásban talán közrejátszott, hogy az Armani divatcég tokiói székhelye a Ginza bevásárlóközpontban, alig 200 méterre fekszik az iskolától. Az igazgató döntése előtt értetlenül álló szülők nemcsak azt tartják túlzásnak, hogy egy állami általános iskola Armanival terveztesse meg az egyenruhát, hanem azért is, mert a lépésnek rossz üzenete lehet a gyerekek számára. 

Ezzel azt tanítják nekik, hogy ami drága, az jó, ami olcsó, az pedig rossz 
– mondta egy édesanya, akinek a kislánya áprilisban kezdi az iskolát.
A szokatlan egyenruha ügyét a parlament költségvetési bizottságában is szóba hozta egy ellenzéki képviselő. Aszo Taro pénzügyminiszter elismerte, hogy az egyenruha tényleg drága, és problémát jelenthet, ha egy diák nem engedheti meg magának. Hajasi Josimasza oktatási miniszter lépéseket ígért, hogy az iskolai egyenruhák beszerzése ne róhasson túl nagy terhet a szülőkre. 

Az 1878-ban alapított iskola igazgatója novemberben a szülőknek küldött levelében úgy fogalmazott: a Taimei iskola a környék egyik fontos intézménye, az Armani-egyenruhával pedig az odatartozást akarják hangsúlyozni.

Az igazgató a szülők elégedetlenségére reagálva az iskola honlapján ígéretet tett arra, hogy kimerítő magyarázattal szolgál az egyenruha-választással kapcsolatban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?