Argentínában mindenki Evita akar lenni

Az Evita-kultusz a rendőröket nem hatja megReuters-felvétel Ötven évvel halála után az idősebbek még mindig elhomályosuló tekintettel idézik fel a viharos karriert befutó elnökné jótetteit, és bár a fiatalok között már sokan vitatják erényeit, a politikusok még ma sem függetleníthetik magukat teljesen az Evita-mítosztól.

– Emlékszem, egy ismerős bevándorló családnak néhány nappal az érkezésük után váratlanul meghalt a kislánya. Fogalmuk sem volt, kihez forduljanak az idegen országban, ahol még a nyelvet sem beszélték. Az Eva Perón Alapítvány azonnal segítségükre sietett: néhány órán belül papot küldtek, koporsót és egy kis gyorssegélyt – meséli egy magyar származású asszony, és hozzáteszi: Evita egyszeri és megismételhetetlen jelenség, alighanem angyal volt.

Mások számára a kép korántsem ilyen egyértelmű. – Evita valójában fanatikus, hatalomvágyó asszony volt, aki soha nem tudott megszabadulni a szegény, ráadásul törvénytelen származása miatt érzett kisebbségi érzéstől. De emellett rengeteg pozitív dolog is fűződik a nevéhez – magyarázza a Buenos Aires-i ombudsman helyettese, akit a sors különös szeszélye folytán Diana Maffíának hívnak. (Ilyen névvel Argentínában sem könnyű karriert csinálni: csak azért nem inzultáljak lépten-nyomon, mert egy híres mandolinművész leszármazottja.) A nőpolitikában is járatos Maffía úgy véli: Evita személye ma is megosztja a társadalmat, utálják vagy istenítik, de semleges senki sem tud maradni. A mítoszt erősíti, hogy a mai politikusgeneráció tőle kapta az első cipőjét vagy játékát.

A legendához az is hozzájárulhat, hogy Perón tábornoknak és feleségének emlegetése a katonai diktatúrák idején tilos volt. A peronizmus baloldali szárnyához tartozók az 1970-es években valóságos forradalmárt kreáltak a volt elnöknéből: bár Evita valóban megdöntött bizonyos társadalmi-politikai tabukat, és sokat tett a szegényekért, de ettől igencsak távol állt – hangsúlyozza Maffía, és magyarázatul hozzáteszi: – A peronizmus, amiben a szocialista vonások keveredtek a fasisztoid tanokkal, leginkább az egyén teljes alárendeltségét hangsúlyozta az állammal szemben. Perón tábornok egy sokat idézett mondása szerint „a forradalomra, akár a néppel, akár a nép nélkül, de mindenképpen sor kerül”. Ennek az eszmének, és különösen férjének rendelte alá magát Evita is.

Nem véletlen, hogy a feministák különösen haragszanak rá: kiharcolta ugyan a nők szavazati jogát, de csak azért, hogy minél többen voksoljanak a férjére. Az egyenjogúságért vívott küzdelemnek itt vége is szakadt, és ideológiájában mélyen konzervatív maradt: „Minden nő legfontosabb feladata az anyaság” – hangoztatta. És mivel neki magának nem lehetett gyereke, egyfajta politikai anyaságot vállalt a társadalom, főképp az elesettek, a szegények fölött. Ők ezt meg is hálálták: míg a középosztály felháborodottan kritizálta drága ruhái és mérhetetlen költekezése miatt, addig a szegények istenítették és saját lehetséges felemelkedésük szimbólumának tartották a Dior-kollekciókban pompázó elnöknét – mutat rá Diana.

Eva Perón. A középosztály felháborodottan kritizálta drága ruhái és mérhetetlen költekezése miatt, a szegények istenítették, és saját lehetséges felemelkedésük szimbólumának tartották a Dior-kollekciókban pompázó elnöknétFotó: internet Nem véletlen, hogy az Evita-kultusz a szegényebb negyedekben a legerősebb, és ezt a mai politikusnők (akik a legtöbb esetben Evitához hasonlóan politikusfeleségek) is igyekeznek kiaknázni. – Egyelőre nincs új Evita, de társadalmi vita ide vagy oda, mindenki hozzá akar hasonlítani – állítja Diana. Carlos Menem volt elnök felesége, a chilei exszépségkirálynő váratlanul „Evitásra” fésülte a haját és a negyvenes éveket idéző kosztümöket kezdett hordani, amikor Menem újraválasztásáért kampányolt 1999-ben. Eduardo Duhalde jelenlegi elnök hitvesét, Chiche asszonyt pedig már több nyugati hetilap is – leginkább az olvasók érdeklődésének felkeltése érdekében – Evitához hasonlította. Annyi bizonyos, hogy mindketten a szegények támogatását tűzték ki célul: de míg Perón felesége saját alapítványa élén, részben a vállalatoktól kicsikart „forradalmi adókból” finanszírozta a szociálpolitikát, addig Duhalde hitvese már miniszterként irányítja a szociális tárcát.

Chiche asszony felelevenítette Perón tábornok egyik találmányát, a „manzanares”-nek nevezett lakóközösségeket is: Perón úgynevezett lakótömb (manzana) megbízottakat nevezett ki a szegényebb negyedekben, akik szemmel tartották, politikailag felvilágosították és szükség esetén feljelentették az ott lakókat. Ezek persze most már másképp működnek: a lakótömb élén most egy nő áll, akinek a feladata, hogy megszervezze a környéken lakó asszonyokat. A szociális tárca élelmiszersegélyekkel juttat nekik, ők pedig cserébe összejöveteleket szerveznek, ahol általában felvilágosító előadások hangzanak el. – Sok asszony itt hall először a fogamzásgátlásról, a családtervezésről, az egészségvédelemről – mondja Diana Maffía. Az akciókat sokan bírálják, mert úgy vélik: az élelmiszerekért cserébe peronista szavazatgyűjtés folyik. Valószínűleg ebben is van valami, csakhogy az állam nem tud mindenhol jelen lenni, és az információk, segélyek így legalább a megfelelő helyre jutnak – érvelnek a támogatók.

Az argentin politikában egyéni jogon (vagyis nem a férjük oldalán) egyelőre viszonylag kis szerep jut csak a nőknek, pedig aktívan politizálnak, csak nem a hagyományos módszerekkel. Nők szervezték az első diktatúraellenes tüntetéseket a hetvenes években: a Május téri Anyák és Nagyanyák eltűnt fiaik és unokáik miatt vonultak az elnöki palota elé. Asszonyok állnak a cazerolazók, az edénycsörgetéssel kísért tüntetések élén is. – Az argentin tapasztalatok azt mutatják, hogy a férfiak hajlamosak elfogadni a politikai realitásokat, a jogsértéseket, a korrupciót, de a nők közül sokan úgy látják: másképp is lehetne csinálni. Minél több nő lép ki a politikai porondra, annál nagyobb esély van rá, hogy megváltozhat a politika és a politizálás módja – állítja a helyettes ombudsman.

Addig is marad az Evita-kultusz, és a népi zarándoklat a bebalzsamozott elnökné sírjához. Eva Perón a nemzet nagyjainak fenntartott Recoleta temetőben pihen, ami leginkább egy sorsára hagyott szoborparkhoz hasonlít. Sírok vagy hagyományos kripták helyett minden családnak saját templomocskája van: a klasszikus keresztény kápolnákat itt-ott megszakítja egy minizsinagóga, sőt olykor néhány csupa üveg, szállodarecepciót idéző építmény is. Evitát azonban Perón tábornok mellett hiába keressük: Eva családja ugyanis összerúgta a port az elnöknét huszonkét évvel túlélő és újranősülő férjjel. Hosszas barangolás után és egy amerikai turistacsoport segítségével végre egy eldugott mellékutcában ráakadunk a Duarte család kriptájára, ahol néhány kisuvickolt réztábla jelzi: itt pihen Evita, a nemzet jótevője. Az argentinok útjelző tábla nélkül is idetalálnak: a kripta kapujában mindig van friss virág.

Buenos Aires–Budapest, 2002. január