Áramot vezettek a zárka ajtajába, hogy megöljék a börtönőrt

zárka
Budapest |

A Fővárosi Főügyészség hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével vádol két fogvatartott fiatalt, akik áramot vezettek a zárkájuk ajtajába – tájékoztatott a fővárosi főügyész helyettese. 

A vád szerint az elkövetők célja az volt, hogy a zárka ajtaját kinyitó börtönőr áramütést szenvedjen.

A tragédia kizárólag azért nem következett be, mert a körletfelügyelő nem kézzel, hanem a cipőjével érintette meg az ajtót.

A közlemény szerint az akkor 17 és 18 éves vádlottak – akik féltestvérek – 2017 áprilisában egymástól független bűncselekmények miatt voltak előzetes letartóztatásban a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet egyik objektumában, közös cellában. Április 11-én a zárka bejárati ajtajánál található villanykapcsoló foglalatát lefeszítették, a vezetékeket kihúzták és úgy állították be, hogy az ajtó kinyitása esetén a drótok érintkezzenek a befelé nyíló fém ajtóval.


Ezt követően – mivel tudták, hogy biztonsági kamerán keresztül figyelik őket – filctollal firkálni kezdték a zárka falát, annak érdekében, hogy az őröket odacsalják.
Az ügyeletes tiszt, több körletfelügyelő társával, köztük a sértettel együtt a zárkához ment azért, hogy a vádlottakkal szemben intézkedjen. A börtönőrnek az volt a szerencséje, hogy a zárka ajtaját nem kézzel, hanem gumitalpú cipőjével tolta be. A befelé nyíló ajtó ugyanis ekkor érintkezett az útjába helyezett 230 volt feszültségű vezetékkel, vagyis a fém ajtó áram alá került, érintése halálos áramütést jelenthetett volna – állapította meg a főügyészség.

A vádban szereplő bűncselekmény miatt a fiatalkorúval szemben kiszabható szabadságvesztés leghosszabb időtartama 15 év, a már felnőtt korú társa estében pedig 20 év – közölte a helyettes főügyész.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?