Appok

Ennek sok oka van. A fiam a boldog Nyugaton él, vele WhatsAppon beszélek; a sarkon nem kapni Frankfurter Allgemeine Zeitungot, se Die Weltet, se The Guardiant, ezek is a telefonon várnak okos kis appjaikban. Meg még egy rakat napilap a világból, ami csak minimálisan is érdekel. Aztán ott van a naptár, a levelezés, a jegyzettömb, amibe felírom, ha valami eszembe jut, vagy ha valamit nem ajánlatos elfelejtenem, például a bevásárlólistát; aztán ott van a térkép, amin bekapcsolom a navigációt, ha nem találok egy címet, ott van a német, angol nagyszótár (az Akadémiai!), a latin nyelvű Biblia, iránytű, vízmérték, elemlámpa, Rejtő összes, a német klasszikusok, és valamennyi online elérhető rádióállomás a világon, amelyekből mostanában inkább csak a NDR2-t és a Bayern5-öt hallgatom, meg ha a gyerekekkel autózunk, kibömböltetjük az autó hifijére bluetoothszal a Bayern3-t.  Nem mondtam persze most el az összes appot, a negyedét sem, az összes fényképretusálót, szkennert, turistatérképet és egyebet kihagytam, pedig azokat is szeretem, mert sokat fotózom a telefonnal és sokat kirándulok, meg futok, de ezek a lényegesebbek. Meg persze a közösségi média appjai. Meg persze az e-könyv-olvasó, merthogy olvasni is a telefonon olvasok, könyvet már ritkán veszek a kezembe. Egy átlagos időpillanat úgy rétegezhető, hogy szól a rádió a telefonról a fülhallgatómban, olvasom teszem azt Pascal Brucknertől a „Tyranny of Guilt”-et, csetelek két-három emberrel és egy jegyzetlapon épp jegyzetelgetek ahhoz, amit egyébként írok. Mondjuk, azt már nem a telefonon teszem, hanem a laptopon. Telefonon legfeljebb belejavítok, ha épp út közben vagy az edzőteremben jut eszembe valami (ott szokott). Akkor letöltöm a szöveget a Dropboxból. A felhőben vannak a szövegeim, ez azért milyen emelkedett. Szóval nem hazudtam előbb, amikor azt mondtam, hogy a telefonon élek. És ez nem csak azt jelenti, hogy mozdíthatatlanul ugyanazok az appok vesznek körül – gyakran indulok felfedezőútra az appok dús, már-már áthatolhatatlan dzsungelében. Amilyen a világ, olyanok az appok is: a hasznos, nagyszerű és nélkülözhetetlen dolgokat körbeveszi és elárasztja a hasznavehetetlen, ostoba és felesleges dolgok sárcunamija. És hát milyen az ember, szorultságában ebbe a sárba hempergőzik, hogy másnap aztán bűnbánóan kinyissa a Vulgata-appot, és olvasson pár verset a Philippibeliekhez írott levélből, vagy Jób könyvéből. És hát milyen appot keressen egy író, ha el van kámpicsorodva, és kalandra vágyik? Persze, hogy író-appot. Nem fogják elhinni, tele van a bolt olyan alkalmazásokkal, amelyek tanácstalan íróknak nyújtanak ötleteket. A „Hogyan írjunk regényt”-jellegű kis alkalmazásoktól, amelyek röviden felsorolják egy átlagos kreatívírás-kurzus slágvortjait, a dolog egészen az olyan appokig terjed, amelyek konkrét ötletet is adnak.  Múltkor elhatároztam, hogy kemény leszek önmagammal, és végigcsinálok egy ilyen projektet. Megkértem az appot, hogy generáljon nekem egy ötletet. A következőkből választhatok: generál nekem egy kezdőmondatot, címet, főszereplőt vagy 5 szót, ezekre asszociálva kellene nekem eszembe jutnia egy történetnek. No lássuk. A kezdőmondat már egészen baljós: „A vöröshajú nő megcsalta őt.” A cím: „Barokk kíváncsiság”. A karakter neve Júlia, 34 éves, a foglalkozása bíró, személyisége rajongó és barátságos, motivációja a család iránti szeretet, célja pedig, hát mi is lehetne más: meg akarja semmisíteni az apja leveleit. Az öt szó pedig: Becsület, Illusztráció, Kabát, Japán, Afrikai. A 34 éves bírónő tehát ebben a novellában rájön, hogy az apjának van egy vörös hajú szeretője. A család becsületét védve egy afrikai útra indul, mert kiderült, hogy a vörös hajú nő megcsalta az apját egy japánnal, és a levelezésüket magához véve Afrikába távozott. A johannesburgi repülőtéren azonban merő barokk kíváncsiságból ellopják a kabátját. Júlia bírónő ebben tartotta a telefonját, a telefonján az appjait, ott áll Johannesburgban, azt se tudja, merre induljon, egy telefonszámot sem tud fejből, szótára nincs, gps nincs, se internet, se semmi. És ott marad, lassan szoborrá mumifikálódik, és engem illusztrál. Péterfy Gergely