Apokaliptikus állapot Pekingben

Peking. Homokvihar zúdult tegnap a kínai fővárosra, s a fojtogató porfellegben csaknem teljesen megbénult a közlekedés.

A fojtogató pekingi homokviharbanReuters-felvételAz AP hírügynökség már-már apokaliptikus méretű és jellegű természeti jelenségről számolt be, miután Peking utcáin 100 méter alá rövidült a látótávolság. Az emberek – a gyalogosokhoz hasonlóan a kerékpárral közlekedők is – orruk-szemük elé tekert ruhadarabokkal, a fejükre húzott zacskókkal próbáltak eljutni úti céljukhoz, az autósok pedig a nappalt szinte éjszakává változtató viharban bekapcsolt reflektorral, csigalassúsággal tudtak csak haladni. A légi közlekedést mindazonáltal sikerült fenntartani, a repülőgépek le- és felszállni is képesek.

A meteorológusok a téli szárazságot okolják a homokviharért, amely – a Mongol-sivatag felől érkezvén - már minden tavasszal fojtogatja a kínai fővárost. A helyzet ráadásul az elmúlt húsz esztendőt tekintve évről évre egyre roszszabb, a gond pedig mind nagyobb a homokvihart kiváltó okok, mindenekelőtt a tömeges erdőirtás és a növekvő szárazság miatt.

Az idei első ilyen természeti csapás nem csupán Pekingre sújtott le, a porfelhők az északnyugati Kanszu tartománytól egészen a keleti partvidékig eget-földet elborítottak. Magában Kanszuban, a Pekingtől 1000 kilométernyire fekvő, sivatagos területen – az Új Kína hírügynökség jelentése szerint – a látótávolság nullára csökkent, gyakorlatilag semmit sem lehet látni.

A szakemberek attól tartanak, hogy a helyzet rosszabbodhat, ha netán még esni is fog, mivel ekkor a víz és homok elegyéből keletkező sárlepedő borítana be mindent.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?