Antal Imre alkoholelvonó kúrán

Budapest. Antal Imrét a budapesti Nyírő Gyula kórház addiktológiai osztályán kezelik. Hogy miért, és miként került az elvonóra, arra a művész nem tudott válaszolni. Nem akar semmi mást, csak hazamenni.

Tíz alkoholfüggő ember zsúfolódott össze abban a helyiségben, melyet a Nyírő Gyula kórház addiktológiai osztályán dohányzónak jelöltek ki. Ők Antal Imre betegszobájának szomszédos lakói, egyben a művész ideiglenes barátai.

Az ország Imruskája először őket köszönti, amint belép, majd felénk fordul.

– Nem tudom, hogy tulajdonképpen miért vagyok itt – kezdte kissé fáradt hangon a művész. – Nincs semmi bajom, mindig csak azt kérdezik, hogy jobban vagyok-e. Kérem, én nagyon szeretem a szanatóriumokat, fantasztikus kiszolgálásban volt részem, de nem akarok semmi mást, csak hazamenni a lakásomba a Damjanich utcába – magyarázza a televíziós.

Egy újabb cigarettát gyújt, és folytatja:

– Ott leszaladok a Piroskába, beülök abba a sarokba, hol ülni szoktam, és akkor nagyon boldog ember leszek – mondja mosolyogva Imre. A beszélgetés közben Imre betegtársai anekdotákat mesélnek a művésszel töltött két napjukról, közös fényképeket készítenek, és unokáiknak íratnak autogramot.

– Kedves emberek, főznek nekem kávét – mondja. Kérdésünkre azonban, hogy hol van most a menedzsere, és meddig kell ilyen áldatlan állapotok között lennie, nem találja a választ:

– Erika nem mondta, miért vagyok itt, és hogy meddig kell itt maradnom. Nála van a lakásom kulcsa, talán visszaadja nekem – mondta reménykedve.