Angoltanár a fajtalankodó

Párizs. Sikerült azonosítani azt a pedofíliával gyanúsított férfit, aki ellen példátlan módon az egész világra kiterjedő körözést adott ki a múlt héten az Interpol.
A nemzetközi rendőri szervezet tájékoztatása szerint a hatóságok tudják az illető nevét, ismerik a születési idejét és útlevélszámát is.

Párizs. Sikerült azonosítani azt a pedofíliával gyanúsított férfit, aki ellen példátlan módon az egész világra kiterjedő körözést adott ki a múlt héten az Interpol.

A nemzetközi rendőri szervezet tájékoztatása szerint a hatóságok tudják az illető nevét, ismerik a születési idejét és útlevélszámát is.

A nyomozók egyelőre azonban csupán annyit árultak el, hogy az illető férfi egy angoltanár, aki egy dél-koreai iskolában tanított, s jelenleg a feltételezés szerint Thaiföldön tartózkodik, legalábbis felismerhető a Thaiföldre beutazókat ellenőrző hatóságnál működő biztonsági kamerákkal készült felvételeken.

A férfi a nyomozás adatai szerint múlt csütörtökön repült Szöulból Bangkokba.

Az Interpol tegnap közölte: összesen 350 bejelentés érkezett a nyomozáshoz való segítségnyújtásra irányuló múlt heti felhívására.

A rendőrségi szakemberek rekonstruálták a gyanúsított arcát a világhálón fellelt képekről, amelyeken fiatal fiúkkal való fajtalankodás közben látható a férfi. A 32 éves pedofil néhány hete olyan képeket töltött fel az internetre, melyeken kambodzsai és vietnámi kisfiúkat erőszakol meg.

A fotókon saját arcát számítógépes eljárással felismerhetetlenné tette. Az azonosítás éppen ezért volt különösen nehéz. A rekonstruálást német szakemberek végezték.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?