Amerikai iskolásokat fenyegetett meg egy cseh hacker

Prága |

<p>Feltételezések szerint egy cseh hacker küldhette a pennsylvaniai középiskolának címzett vérontással fenyegető névtelen üzenetet - közölte a Hospodárske noviny című cseh napilap.</p>

A Pittsburg közeli iskola vezetőjéhez kedden érkezett a névtelen email, amelynek írója az iskola fegyveres megtámadását reggel kilenc órára ígérte. Az iskola vezetői azonnal a rendőrséghez fordultak, akik a tanulók ellenőrzése után figyeltek fel az elektronikus üzenetben található .cz, az a Csehországot jelölő tartománynévre.
    A nyomozás során kiderült, hogy az üzenetet egy cseh proxyszerveren keresztül küldték, ezért azt feltételezik, hogy a levél írója is valahonnan innen származhat.
    A cseh rendőrség szerint a hacker először betört az egyik diák Facebook fiókjába, majd az innen lopott információkat felhasználva küldte el a fenyegető levelét.
    A támadó személyének kiderítésére gyakorlatilag kevés az esély, mert a további nyomozás túl sok energiát igényelne, és a cseh rendőrségnek is részt kellene vállalnia benne.
    A cseh törvények szerint lebukás esetén a hacker legfeljebb 3 évig terjedő szabadságvesztésre számíthat. A prágai rendőrség informatikai bűnözés elleni osztályának vezetője szerint kollégáik gyakran percek alatt azonosítják az ehhez hasonló névtelen levelek feladóit, miközben elismerte, hogy a "webes bűnözők" felkutatásához egyre kifinomultabb eszközök, és nemzetközi összefogás szükséges.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?