Állatkerteket zártak be a Krímben

Szevasztopol |

<div>Meghatározatlan időre bezárta a Krím félszigeten lévő mindkét állatkertjét Oleg Zubkov orosz vállalkozó, akinek egyik létesítményében a közelmúltban elpusztult két ritka bengáli kistigris, saját állítása szerint a régiót sújtó áramhiány miatt, a hatóságok szerint azonban saját gondatlansága következtében.</div><div>&nbsp;</div>

Zubkov azzal fenyegetőzik, hogy elköltözteti állatkertjeit a Krímből, ha Natalja Poklonszkaja államügyész nem mond le vagy nem vonja vissza vádját, miszerint őt is felelősség terheli két bengáli fehér tigriskölyök pusztulásáért a Szkazka (Mese) nevű állatkertben. A kistigrisek azután pusztultak el, hogy szabotőrök felrobbantották az Ukrajnából a Krímbe áramot szállító távvezetéket és súlyos energiahiány alakult ki a félszigeten, emiatt nem tudták megoldani a fűtést az állatkertben. A Szkazka igazgatója sietett azzal magyarázni a ritka ragadozók elhullását, hogy az állatok az áramhiány okozta kihűlésben pusztultak el, ám miután azzal vádolták, hogy az állatkert igazgatójaként kötelessége lett volna bármi áron megmenteni a kistigriseket, "akár úgy is, hogy hazaviszi őket melegedni saját otthonába", Zubkov előállt azzal, hogy talán mégsem kihűlésben haltak meg az újszülött bengáli tigrisek, amelyeknek - szerinte - amúgy is nagy a halandósága. A krími vezetés óva intette Zubkovot attól, hogy a hatóságok megzsarolása céljából turistalátványosságokat zárjon be. Az Oroszország által elcsatolt, de a nemzetközi jog szerint továbbra is Ukrajnához tartozó félszigeten Zubkovnak egy állatkertje és egy szafariparkja működik, együttesen 3500 állattal. A december elején elpusztult kistigrisek anyja, Tigrjulia Julija Timosenko 2010-es elnökválasztási kampányának szimbóluma volt, a politikus ajándékozta az akkor még Ukrajnához tartozó állatkertnek a kampány után. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?