Államfő, aki a viccek céltáblája

Ha felteszem magamnak azt a kérdést, hogy miért van Csehországnak szüksége államfőre, amikor országunkban nincs elnöki rendszer, akkor csak arra a válaszra jutok, hogy a köztársasági elnök államunk hangulatát jelképezi, habár azon nem nagyon tud változtatni. Václav Havel ezen kívül sok vicc céltáblája és anekdota hőse.

Ha felteszem magamnak azt a kérdést, hogy miért van Csehországnak szüksége államfőre, amikor országunkban nincs elnöki rendszer, akkor csak arra a válaszra jutok, hogy a köztársasági elnök államunk hangulatát jelképezi, habár azon nem nagyon tud változtatni. Václav Havel ezen kívül sok vicc céltáblája és anekdota hőse. Eddigi élete kiváló ötletforrásként szolgál. A letűnt rendszer kérlelhetetlen ellensége volt, aki a rendszerváltás után rövid nadrágban, rolleren toppant be a prágai Várba és napközi otthonába, a Vikárka sörözőbe. Hangzatos, világmegváltó jelszavakat ismételgetett, amelyek fokozatosan saját maga ellen fordított, mert tetteivel gyakran megkérdőjelezte azok hitelét. Szoros barátságban volt az alkohollal, majd ennél is intimebb viszonyba került a minden téren ambíciózus színésznővel, aki ma az ország második First Ladyje. Helmut Kohl lelkesen gyűjtögette a róla készült karikatúrákat. Václav Havel viszont gyakran dühöng, ha fülébe jutnak azok a viccek, amelyeknek ő volt a szenvedő hőse. Perlekedett, tiltakozott, miközben megfeledkezett arról, hogy ezzel a magatartásával csak további lökést ad újabb és még csípősebb Havel-viccek megszületésének. Közülük a a jó ízlést nem sértőeket gyűjtöttük a Václavka és Dášenka című kötetbe, amelyből az alábbi válogatás készült. (Milan Knížák)

Bíróságon

Kihirdetik az ítéletet, majd a bíró az elítélthez, Václav Havelhez fordul:

– Remélem, Havel, most találkoztunk utoljára!

Mire a cseh ellenálló:

– Miért bíró úr, nyugdíjba készül?

Állj!

Titkosrendőrök kergetik a prágai utcákon Havelt.

– Azonnal álljon meg!

Havel visszafordul:

– Álljanak meg maguk, hiszen magukat senki sem hajszolja!

Világelsőség

– Tudod, hogy Havel bekerül a Guiness-könyvbe?

– Nocsak, miért?

– Két világelsőséget szerzett. A drámaírók között a legjobb államfő és a köztársasági elnök között pedig a legjobb színműíró...

Depresszió

Havel egyik bizalmas meséli:

– Ha az államfőre rátör a depreszszió, akkor előhúz egy palack jófajta morva szilvapálinkát és rövidesen elpárolog...

– A depressziója?

– Dehogy. A szilvapálinkája!

Párbeszéd

Bush, Chirac és Havel beszélget.

– Nekem száz testőröm van, közülük az egyik meg akar ölni, de nem tudom, hogy melyik – mondja az amerikai elnök.

A francia államfő folytatja: – Nekem száz szeretőm van, az egyik közülük AIDS-betegségben szenved, csak nem tudom, hogy melyik!

Mire Havel: – Nekem száz tanácsdóm van, az egyik közülük okos, de nem tudok rájönni, hogy melyik!

Orvosnál

– Doktor úr, végre cigizhetek és sörözhetek újra?

– Tavaly is megmondtam, hogy szó sem lehet róla. Miért kérdi újra?

– Abban bíztam, hogy azóta fejlődött az orvostudomány...

Adó

– A bűnözés állítólag a demokráciáért fizetett adó.

– Ki mondta ezt a hülyeséget?

– Havel államfő.

– Mondd meg neki, azonnal rendelje el, hogy ezen a jogcímen csak azok fizessenek adót, akik milliókat vágnak zsebre a bűnözésből...

Emberevőknél

Bush, Putyin és Havel együtt utaztak repülőn, amely kényszerleszállást hajtott végre az őserdő fölött.

Az államfőket egy bennszülött húzta le a fáról és így szólt hozzájuk:

– Emberevők közé kerültetek, mielőtt döntenénk a sorsotokról, mutatkozzatok be!

– Bush vagyok, a világ leghatalmasabb országának az elnöke.

– Semmit sem mond a neved, beleaprítunk a gulyásba!

– Én Putyin orosz elnök vagyok!

– Nem ismerlek, téged is felfalunk!

– Én Václav Havel cseh államfő vagyok!

Felderül az emberevő arca:

– Csehország! Prága! Szenc! Én nálatok tanultam a November 17-e Egyetemen! Gyere, meghívlak az ünnepi lakomára!

Kérdés

Dášenka megkérdi Havelt.

– Vašek, emlékszel, milyen gyönyörű tél volt, amikor egybekeltünk?

– Hogyne! Még most is végigfut a hideg a hátamon, ha arra a napra gondolok! –válaszolta

a férfi.

Különbség

– Mi a különbség Clinton és Havel között?

– Hát az, hogy Havel feleségül vette volna Monica Lewinskyt...

Öröm

– Habzik! Habzik – sikoltja egy délelőtt Dášenka.

– Mi habzik, talán a mosópor? – érdeklődik a testőr.

– Dehogy! Az ő szája habzik a dühtől, mert azt olvassa, hogy mit nyilatkozott róla Václav Klaus.

Jobb kéz

– Tudod-e, hogy miért fogja Dášenka minden egyes alkalommal a kórházban fekvő Havel jobb kezét?

– Miért?

– Nehogy átírja a végrendeletét...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?