Akit ötször temettek el

Kolumbusz négyszer járt Amerikában (bár haláláig úgy hitte, hogy Indiában volt), s aligha gondolta volna, hogy még egyszer eljuthat oda. Ferdinánd spanyol királynál lényegében kegyvesztett lett, s nem számíthatott arra, hogy ismét engedélyt kap a kihajózásra.

Kolumbusz négyszer járt Amerikában (bár haláláig úgy hitte, hogy Indiában volt), s aligha gondolta volna, hogy még egyszer eljuthat oda. Ferdinánd spanyol királynál lényegében kegyvesztett lett, s nem számíthatott arra, hogy ismét engedélyt kap a kihajózásra. Hogy így alakult, abban főleg irigyei a ludasak, s persze nem utolsósorban az is, hogy a korábbi ígéretekkel ellentétben nem részesedhetett oly mértékben a haszonból, mint ahogy remélte, s ezt többször is szóvá tette. Az ilyen elégedetlen alakokat egyetlen királyi udvarban sem szívelték, ezért aztán Kolumbusz utolsó éveiben félrevonultan, betegeskedve élt. Amikor 1506. május 20-án Valladolidban meghalt, igen szűk körben temették el a helyi ferences kolostorban. Pedig egy hajdani „alkirályt” utolsó útjára előkelő uraknak és magas rangú papoknak illett volna elkísérniük, de ők még csak tudomást sem vettek Kolumbusz haláláról és temetéséről. Néhány évvel később azonban Diego nevű fia elérte, hogy az Admirálist látványosan újra temessék Sevillában, s ekkorra már Ferdinánd is megenyhült iránta (elvégre egy halott már nem akadékoskodhat), sőt még egy kétsoros feliratot is vésetett a sírkőre: „A Castilla y Leon/ Nuevo mundo in Colón”. Ő már tudta, hogy Kolumbusz egy új világot (nuevo mondo) fedezett fel.

A nagy hajós földi maradványai azonban Kolumbusz menyének, Diego Colón özvegyének óhajára a 16. század közepén ismét útra keltek. Ezúttal nem egy újabb spanyolországi városba, hanem egyenesen az Újvilágba, Hispaniola (ma: Haiti) szigetére, ahol Santo Domingo székesegyházának szentélyében temették el. Mellé fektették öccsét: Bartolomét, fiát: Diegót és unokáját: Luist is. Itt pihent az Admirális teteme egészen 1759-ig, amikor a franciák teljesen hatalmukba kerítették a szigetet. A spanyol flotta főparancsnoka úgy rendelkezett, hogy ha már fel kell adni a gyarmatot, akkor legalább Kolumbusz porhüvelyét vigyék magukkal, nehogy „idegen” földben pihenjen tovább. A gond csak az volt, hogy ekkor már senki sem tudta: a székesegyházban eltemetett Kolumbusz-família tagjai közül melyik az Admirális. Annak idején ugyanis külön nem jelölték meg a végső nyughelyeket, ráadásul egy 1673-as földrengés során a templom is összeomlott, a rendcsinálás során pedig a szétszóródott csontokat csak találomra gyűjtötték össze. ĺgy elképzelhető, hogy az 1759-ben Havannába szállított és ott eltemetett koporsó valószínűleg nem Kolumbusz, hanem Diego fiának földi maradványait tartalmazta. Ez a lehetőség 1877-ben vetődött föl, amikor a Santo Domingó-i székesegyház szentélyében átalakítási munkákba fogtak. A főoltár mellett egy boltozatos üregre, s ebben egy ólomládára bukkantak. Az érsek és néhány diplomata jelenlétében a ládát felnyitották és arra a következtetésre jutottak, hogy az Admirális hamvait tartalmazza, vagyis Kubában nem ő van eltemetve. Hosszan tartó vita bontakozott ki, amely azonban nem hozott eredményt. Kolumbusz Kristóf – feltéve, hogy mégiscsak őt vitték Havannába – azonban Kubában sem lelt végső nyughelyre. 1898-ban a szigetországot az amerikaiak foglalták el, s a spanyolok úgy döntöttek, hogy az Admirális maradványait visszaviszik Spanyolországba. ĺgy Kolumbusz ötödször is megjárta az Atlanti-óceánt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?