Ahová a király is gyalog jár

Ugye, mindenki tudja, mire gondolunk, ha azt mondjuk: ellátogatok oda, ahová a király is gyalog jár. Vagy: Megnézem az itteni facilitásokat. Elnézek a lányokhoz/fiúkhoz! Megyek, könnyítek magamon. Hív a természet!

Persze van, aki nagyon előzékenyen csak annyit mond, hogy: elnézést, rögtön jövök. És van, aki őszintén szól: megyek pisilni.

Aki sokat utazik, az tudja, hogy egyáltalán nem mindegy, hol és milyen módon tudunk eleget tenni biológiai szükségleteinknek, amikor távol vagyunk otthonunktól. A természetben viszonylag könnyű megoldást találni, a nagyvárosokban viszont már bajosabb, igaz ugyan, hogy az utcán pisilő férfiak látványa még ma is tulajdonképpen mindennapi. Mindenesetre tény, hogy a mellékhelyiségek használatának fortélyai ma már hozzátartoznak az alapos városismerethez. Tiszta és ingyenes mosdók a nagyobb szállodák halljaiban, a nagy bevásárlóközpontokban és a busz-, illetve vonatpályaudvarokon vannak biztosan.

Gyerekkorom egyik sokkoló élménye volt Bulgáriában a „két lábnyom – egy lyuk” típusú WC. Később, egyetemista koromban, a busz- és vasútállomások okoztak gondot. A nyugatiasodás szerencsére már ezt a szférát is elérte, mert például a magyarországi komáromi pályaudvaron tiszta és szép illemhelyet találunk. Kivételek azért akadnak Nyugaton is, hiszen a párizsi Charles De Gaulle Reptéren a női WC-ben nem volt papír, szappan, és kéztörlő kendő sem, de hamutartó az igen. A másik oldalon viszont ahhoz képest, hogy régen a vonatokon is csak vészhelyzet esetén tette meg civilizált ember, hogy használta a szagról jól felismerhető pici helyiséget, ma már nem csak az Inter Cityken van vákuumos berendezés, szappannal, papírral és kéztörlő kendőkkel.

A haladás műszaki téren is észlelhető. És nem csupán abban, hogy néha kimondottan kihívásnak számít, az előttünk álló típust vajon hogy is kell lehúzni. Ilyenkor azt képzelem, a katalógusból olyan szempont alapján választották ki a berendezést, hogy az minél rejtélyesebb legyen, s hogy aztán rejtett kamerával figyelhessék a küszködő áldozatokat.

A férfiak idősebb generációját mostanában meglepi a fotocellás piszoár, amely a cselekmény előtt és utána is magától öblít. Nemrég viszont engem lepett meg egy modern WC. Az nemcsak hogy fotocellás volt, de az ülőkét még egy átlátszó fólia is borította. A tartály szélén volt egy zöld pont, és a felirat azt sugallta, ha tiszta ülőkét akarok, azt nyomjam meg. Megnyomtam, és legnagyobb megdöbbenésemre a fólia balraátot vezényelt saját magának, és addig mozgott egyfelé, amíg az egész felület ki nem cserélődött. Ezt hívják higiéniának!

Első repülési élményem alkalmából tudtam igazán elgondolkodni azon, milyen lehet az űrben vécézni. A repülőn ugyanis, például a vonathoz képest, a mozgás minden irányban történik, beleértve a fel- és lefelét is, ami meglehetősen megnehezíti a komfortérzés kialakulását.

Rendszeres étteremlátogató révén kialakult szokásommá vált az egyes helyeket olyan szempontból is vizsgálni, hogy milyen színvonalú a toalett, és tapasztalatom szerint ez egyáltalában nincs egyenes arányban a kínált ételek minőségével. Őszintén bevallom, hogy Európa ebben messze meghaladja Amerikát, mert ott csak a méregdrága éttermekben adnak valamit a mellékhelyiségek milyenségére.

Hogy mindent túlzásba lehet vinni, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egyes amerikai lobbista cégek alkalmazottai olyan fontosnak tekintetnek, hogy még a WC-n is van telefon. Méghozzá nem is egy!