Az életben sajnos léteznek olyan dolgok, melyek irányítása nem lehet a mi kezünkben:
Közeleg a karácsony, és azt mondják, ez nem lesz olyan, mint az eddigiek, szigorítások is várhatnak ránk a járvány miatt. Ismerős a következő helyzet? Honvágyunk van, tudjuk, hogy idős szüleinknek szükségük van a segítségünkre, közelségünkre, ránk. De munkába járunk – igaz maszkkal az arcunkon –, ahol naponta több emberrel találkozunk. Így nincs merszünk elmenni hozzájuk olyan gyakran, amilyen gyakran kellene, jólesne vagy szoktunk. Lelkiismeret-furdalásunk van. Azzal nyugtatjuk magunkat, hogy ez a legbiztonságosabb. Közben pedig azon agyalunk, hogyan tudnánk valami okos megoldást találni, amivel mégis megelőzhetnénk testi és szellemi leépülésüket, elmagányosodásukat, annál is inkább, mivel ők sem mehetnek most közösségbe. Ráadásul senki sem tudja, meddig fog tartani. Nem hangzik túl jól, igaz? Persze, bele is törődhetünk, de attól még szeretteink egyedül maradnak. Viszont!
Egy jó lap leköti a figyelmet értelmes és hasznos olvasnivalóival.
Reménykedhetünk, hogy a hosszú téli estéken, amikor a kertben még nincs munka, de a család, a társaság annál jobban hiányzik, a tévésorozatok segítenek szüleinknek az idő múlatásában.
De mennyivel kímélőbb a szemnek és inspirálóbb az agynak, ha olvasunk! Hetilapunk sok-sok hűséges olvasónknak melengeti meg a lelkét.
„A Vasárnapnak nagyon sokat köszönhetek. Ha levertnek éreztem magamat, csak felnyitottam a lapot, és máris találtam benne sok olyan dolgot, ami megnyugtató hatással volt rám. A Vasárnap-olvasással nagyon sok fontos embert megismertem, a vicceken elmulattam. A keresztrejtvény is megnyugtat, de az eszemet is csiszolom vele. A receptekből sütünk-főzünk, a mellékletek sok hasznos tudnivalóval szolgálnak.”
Tóth Éva, Kassa
„Türelmetlenül várom a keddet, amikor a postás hozza a Vasárnapot. Igazi családi magazin. Minden korosztályt és igényt kielégít. Tájékoztat, ismertet, szórakoztat, ötletet, tanácsot nyújt. Az elolvasott számokat tovább adom olyan ismerőseimnek, akik kicsit értenek magyarul. Őket legjobban a Vasárnapi asztal érdekli, de szeretik Huncutka rovatát is.”
Janovickyné Varga Éva, Léva
Vajon az Ön szülei lélekben megöregednek vagy megfiatalodnak, mire véget ér a koronakrízis?
Eszter a járvány kitörése óta a szülei testi és lelki egészsége miatt aggódott, de végül megfogadta, tesz értük azzal, hogy rendszeresen értékes és hasznos olvasnivalóval látja el őket, így előfizette nekik a Vasárnapot. Azóta azt vette észre, hogy a szüleinek
· tágult a látóköre
· lettek új beszédtémáik
· elterelte a figyelmüket a bajokról
· jóformán segít életben tartani őket
· van mire várniuk akkor is, amikor ő nem tudja meglátogatni őket.
Ha előfizeti szüleinek vagy nagyszüleinek, Ön lehet a következő elégedett felnőtt „gyerek”, aki tudja, hogy karácsonyi ajándékával egész évben, hétről hétre örömet szerez nekik. Fontos, hogy értékes olvasnivalót adjunk a kezükbe, mely időtálló értékrendjével felemeli és megerősíti őket, praktikus tanácsaival pedig segíti élethelyeztük javítását.
Vajon az Ön családjában is van olyan, akinek szüksége van a tudatra, hogy fontos, és gondolnak rá, törődnek vele – nem csak karácsonykor, hanem az egész előttünk álló évben?
Lapunkat keddenként kézbesíti a postás. Ez kiszámíthatóságot, rendszerességet visz a megajándékozottak napirendjébe.
Fizesse elő a Vasárnapot szüleinek, rokonainak! A meglepetés kézzelfogható lesz, hisz igényes ajándékutalványt is készítünk, amit a fa alá tehet!
Tőlünk az ajándékozó is ajándékot kap! Azonnal postázzuk azt az ajándék DVD-t, melyen Lénár Károly esperesplébános igaz története látható, s amelyért készítői elnyerték a Kárpát-medencei Tudósítók Díját.
Most ráadásul bónusz ajándékot: Egészségcsomagot adunk azoknak, akik vállalják, hogy egy éven át negyedévente előfizetik a Vasárnapot: 150 kapszulányi vitamin a Terézia Company termékeiből szemet gyönyörködtető csomagolásban.
Mivel az ajánlat 2020. december 13-ig, vasárnapig tart, ha az előfizetési díjat addig átutalással vagy bankkártyával befizeti, az AJÁNDÉK GARANTÁLTAN MEGÉRKEZIK KARÁCSONYIG!
Negyedéves előfizetési díj: 14,10 euró, ráadásul minden 10. számot ajándékba adunk!
Kattintson ide és amennyiben kötelezi magát, hogy egy éven át negyedévente előfizeti a Vasárnapot, ezért karácsonyi 150 kapszulás vitamincsomagot is kap. A MEGJEGYZÉS rovatba írja be: VasKaracsony2020, s mi azonnal postázzuk az ajándékokat!
A Vasárnap magazint pedig 2021. január 1-től keddenként kézbesíti majd a postás.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.