Panoráma

Adventi kalendárium: Karácsonykor is edzés van

Gyerekként már egész decemberben azt vártam, mikor lesz végre 24-e, hogy megkapjuk az ajándékokat. Akkor még nem volt ennyi minden az üzletekben, műfát sem lehetett venni, ezért mindig élő fánk volt, amit csak 24-én díszítettünk fel.
ÚJ SZÓ ONLINE

2019. december 10. 13:43

Vlček Erik
Vlček Erik  - Képarchívum

A vacsora hagyományosan halászlé és rántott ponty volt, és ettünk ostyát mézzel, dióval és fokhagymával, hogy egészségesek legyünk. Most úgy emlékszem vissza, hogy akkor még sokszor volt hó, de az utóbbi években nálunk, Komáromban már csak álom a fehér karácsony.

Ma már műfenyőnk van, és valamivel korábban feldíszíti a feleségem, hogy ne maradjon az utolsó napra. Az ajándékokat is igyekszünk előbb beszerezni. A lányaim megírták a listát a Jézuskának, meglátjuk, mit sikerül teljesítenie belőle… A nagyobbik lányom tízéves, szerintem sejt már valamit… Az iskolában a gyerekek beszélgetnek erről egymással, úgyhogy kezdenek gyanakodni.

Nekem apaként most az a legfontosabb, hogy a lányok örüljenek. Én kiskoromban a kisautókat vártam, a ruha egy fiúnak nem nagy ajándék…

A vacsora most is ugyanaz nálunk, mint gyerekkoromban volt. Az édességet is szeretem, főleg a házi süteményeket. 24-én nem eszünk húst, a feleségem jó sok, különlegesen finom mákos gubát készít, amit nagyon szeretek.

Az edzés azonban karácsonykor sem maradhat ki. Szinte egész életemben volt edzésem 24-én, gyerekként se bántam, mert gyorsabban eltelt az idő gyertyagyújtásig. Legalább nem kellett annyit takarítanom! A szüleim is elfogadták ezt, hiszen tudták, hogy nem csavarogni léptem le otthonról. A családom most is megértő, tudják, hogy sportolóként ez ezzel jár. 25-én pihenünk, de 26-án már újra edzünk.

Arra még nem gondoltam, hogy az érmeimmel díszítsem fel a karácsonyfát, pedig tényleg van belőlük elég… Ha majd egyszer nagyon unatkozom, megcsinálom!



Vlček Erik háromszoros olimpiai érmes, tízszeres világbajnok kajakos

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Egy felmérés, mely szerint bejutna az MKP

Erősödni látszó magyar pártok

Parázs csata volt

Büntetők után Európa-bajnok a magyar férfi vízilabda-válogatott

diéta

Mit kezdjünk a divatdiétákkal?

koronavírus

Koronavírus – Csehország ellenőrizni kezdte az országba érkező utasokat

kocsi

Czucz Enikő: Intra

Kép: Go Tech Daily

Koronavírus – Hongkongban felgyújtottak egy elkülönítőt

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.