Adventi kalendárium: Életünk értelme, vágyaink betöltője

Nem tudom, hogy advent van. Szívemben csendes vágy ásít a könyvekre, melyek ott bent, az üvegen túl várnak rám, amelyek még nagyobbra nyitják lelkem, hogy megéljem azt a hiányt, amelyben otthon vagyok. Naponta kétszer is elhaladok a Szent Jakab-templom szigorú sötét falai mellett, és nem tudom, hogy Ő ott van bent, és vágyik arra, hogy betölthessen azóta is.

Szeretem a telet. Barnáját, szürkéjét, kékjét. A hideget, a szelet. A fázást, a sötétet (a fehéret is szeretném). A csendet, az ürességet, telítetlenséget, a vágyakozást.

Advent. A táj együttérez, a világ nem.

A nagy reklámtengernek egyet kéne hirdetnie: Életünk értelme, vágyaink betöltője Krisztus, aki megjött, aki érkezőben van és biztos megérkezik.

Azt fogjuk ünnepelni, aki értünk emberré lett.

Azt, akinek újra és újra helyet kell készíteni, mert Jézus a hit által akar szívünkben megszületni, és egyre jobban otthon lenni.

Advent éppen arra figyelmeztet, amit a világi cirkusz el akar feledtetni: egész életünk egy nagy várakozás Krisztus második eljövetelére.

Most is vágyok a jó könyvre, versre, melyek telítetlensége Krisztusra fókuszál.

A Szentírás pedig az a tér, amelyben Isten által megszólíttatunk.

 „Készítsétek az Úr útját!” – kiáltja a pusztába Keresztelő Szent János Izajás prófétát idézve.

Most készüljünk vagy várjunk? Vagy helyett úgy.

 A hittanórán a gyerekekkel az adventi naptárral ismerkedünk. – Jócselekedeteket gyűjtünk – mondom,  – így készítjük a szívünket Jézus fogadására, a születés ünnepére. A vendégeket sem úgy várjuk, hogy állunk az ablakban, állunk egész délelőtt, mint a gyerekek.

Rosszul mondtam.  Újra meg kéne tanulnom egész lényemmel várakozni.

Szükségünk van a passzivitásra. Arra a passzivitásra, amely befogad, és csak aztán indul útjára.

(Krisztus szemével, szívével, kezével.)

Jó lenne állni a Szent András-bazilika előtti szélkereszteződés támadásaiban, hallani a megkésett vadludak diszkrét gágogását, és abban a jelenben élni, ahol Ő az, aki betölthet, mert betöltetlenné tettem magam.

Németh Csilla

A szerző a komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpont hitoktatója