Adventi kalendárium: Belül kellene fényeket gyújtani

Az idő decemberben sem telik lassabban, mint az év többi szakaszában, így elcsodálkozunk, hogy még csak most gyújtottuk meg az első adventi gyertyát, s közben úgy teltek el az adventi várakozás fenmaradó hetei, hogy észre sem vettük, már a szentestei vacsora menüjét oldjuk. Mert hiszen a mai karácsony az étel- és az ital ünnepe. Ha az étel-ital-ajándék Szentháromságát kivennénk a karácsony kellékei közül, alig maradna valami a mai ünnepünk lényegéből. Mi is maradhatna? Azt a pazar fényűzést, amellyel a házunk táját és a köztereinket még december elején beborítjuk, hogyan is múlhatná felül az ünnep eszmei csodája? Ahhoz belül kellene fényeket gyújtani. Valahogy úgy, ahogy az 5-6 órai hajnali roráté misékre tipegő, nagykendőbe burkolózó nénik gyújtottak lámpást a didergő sötétségben. S advent minden áldott napján a templomban kezdődött a napja az asszony- és a férfinépnek, az iskolásgyereknek, akik majd innen indultak iskolába. Az adventi hajnalok csendje is a befelé fordulás időszakát szimbolizálta, ahogyan az is, hogy András napján „eltemették a bőgőt”, ettől kezdve nem volt szabad táncmulatságokat, zajos rendezvényeket szervezni. Az egyedüli, ami felverhette az adventi falu csendjét, a betlehemező gyerekcsapatok éneke volt, a pásztorbot és a lánc csörgése. Bekopogtak az ablakon, bementek az udvarokba, ahol a háziaktól jókívánságaikért cserébe apró ajándékokat kaptak a tarisznyájukba.  Volt készülődés, sok szép emlékű falujárás papírbetlehemmel, gúnyákba öltözött Kubóval, angyallal, pásztorokkal.

A mendikálás kezdetben nem csak a szenteste  kiváltsága volt. Gyerekkoromban a nagyszülői háznál nyomaiban még élt a régi idők emléke, az udvarra bemenve a ház ajtaja előtt megálltunk, bekiabáltunk, hogy: Adjon Isten jó karácsony estét, akarják az Isten ígéretét hallgatni? Amint a mamáék ajtót nyitottak, velünk együtt énekelték a Mennyből az angyalt, a Pásztorok pásztorokat. Ezután kívántunk csak boldog karácsonyt és léptük át a ház küszöbét. Majd a karácsonyfa és az ajándékozás előtt is énekeltünk. Elfogyasztottuk a hagyományos karácsonyi vacsorát, gyerekként örültünk az ajándékoknak. Régen az ajándék a fa alatt csak pont volt az i betűn, míg mára központi, és gyakran egyetlen elemévé, lényegévé vált a karácsonyi hajszának.

Ha annak idején nem is került ajándék a fa alá különféle okok miatt, a karácsony akkor is karácsony maradt, mert mire szentestéhez ért a naptár, addigra olyan sok volt a tennivaló, és annyi minden mögöttük volt már. Volt lelki rákészülődés társadalmi szinten, a falu és a család szintjén is. A disznóölések is lezajlottak, hogy az ünnepekre és újévig ne legyen gond erre, a Luca székei is elkészültek, karácsonyig minden a helyére került. 

Varga Zsuzsanna
történész, muzeológus