Adventi kalendárium: A hagyomány az, ami fontos

Veres Tibor

Advent az otthon lakói számára is egy kiemelt időszak. Nem mondhatom, hogy figyelemmel kísérik a naptárban a dátumokat vagy hogy tudnák, hol is tartunk az évben, de érzékelik a változó hangulatot és nem csak a külsőségek folytán tudatosítják a karácsony közeledtét. 

Húsz évvel ezelőtt is készítettünk karácsonyi műsort a lakóinkkal, de akkor még csak magunknak és a legközelebbi hozzátartozóknak. Nagyon örvendetesnek tartom, hogy az utóbbi években nyitottunk a külvilág felé és a mi műsorunk az adventi időszak egyik állandó programjává vált, amit egyaránt várnak a falubéliek és a lakók rokonai is. Természetesen a jelenlegi helyzet nálunk is felülírja az eddigi gyakorlatot, de azért igyekszünk megtartani a szokásokat és amennyire lehet, ragaszkodunk a hagyományokhoz, a közös adventi díszítéshez, a saját kezű ajándékok készítéséhez, és a karácsonyfát is közösen díszítjük fel. Vannak lakók, akikhez eljönnek a rokonaik, illetve a karácsonyi időszakra hazaviszik őket, de vannak olyanok is, akikhez nem jön senki. Az otthonban december 23-án üljük körbe az ünnepi asztalt és osztjuk szét az ajándékokat. Már több mint tíz éve minden évben eljön Somogyi Alfréd esperes és istentiszteletet tart a lakók számára. Olvasunk a Bibliából és a Cédrus zenekarral közösen egyházi énekeket énekelünk, mindez nagyon jó hatással van a lakókra. Úgy vélem, talán ezt a pillanatot várják a legjobban a karácsonyi időszakban. Szentestén délután végigjárom az otthon valamennyi kihelyezett részlegét, békés karácsonyestét kívánok mindenkinek. Ahogyan idősödnek a lakóink, egyre kevesebben látogatják őket. A szülők meghalnak, a testvérek pedig ritkábban jönnek a hozzátartozójukhoz, csak nagyon kevesen viszik haza őket az ünnepekre. Én már idestova húsz éve vagyok az ekecsi bentlakásos szociális otthon igazgatója, és a kezdetektől fogva a saját tapasztalataim alapján igyekeztem kialakítani a programot, őrizni a hagyományokat és ragaszkodni a kialakult szokásokhoz a karácsonyi időszakban. Ezt tartom szem előtt a magánéletemben is, mióta elváltam, a fiammal minden december 24-én délelőtt találkozunk és együtt ebédelünk, a délutánt és az estét pedig az édesanyja családjával tölti. Már felnőtt, 28 éves, de a mai napig őrizzük ezt a hagyományt. Vallom, hogy a jó szokásokat, a hagyományokat meg kell tartani. Biztos támpontot adnak az élet forgatagában.

Veres Tibor,
az ekecsi bentlakásos szociális otthon igazgatója

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?