A zágrábi főpolgármester tündöklése és bukása

A két újságcím között egy hét telt el. December végén az egyik zágrábi lap hírül adta, hogy „Bandic elindult a párt és az állam csúcsaira”. Néhány nappal később azonban már úgy tudósított, hogy „Bandic kénytelen lesz feladni tisztét, mivel nyílt megvetést tanúsított a Horvát Köztársaság törvényei iránt”. Mindkét címben ugyanarról a személyről van szó: Milan Bandicról, Zágráb főpolgármesteréről.

Az első újságcikk a Szociáldemokrata Párt (SDP) zágrábi szervezetének választó gyűléséről tudósít, és Bandic „hatalmas sikeréről” számol be. Az ellenjelölt nélkül indult városatya Kim Ir Szen-i babérokra pályázva a szavazatok 93 százalékát megszerezve futott be. A párt fenegyereke ma Racan mellett az SDP legerősebb emberének számít, és minden jel szerint a főváros első emberének címe nem jelenti ambícióinak beteljesülését: láthatóan a hatalom csúcsára tör.

A másik cím alatti tudósításban Milan Bandic mint rendőrségi gyanúsított szerepel: előírásszerűen csak mint Milan B. (1955), a nagy nyilvánosság azonban pontosan tudja, hogy ugyanarról a személyről van szó, akinek ügyét a rejtélyes 2211 MB-ként emlegetik. A James Bond-féle kémtörténet mintájára ez volna a sok ezer márkáért vásárolt, másfél tonna súlyú Range Roverének a rendszáma. A rejtély nyitja a tulajdonos születési dátuma és nevének monogramja, hamisíthatatlan hollywoodi stílusban. Mindez akkor került felszínre, amikor az éj leple alatt ütközött egy másik kocsival, elszökött a helyszínről, majd amikor a rendőrségi őrjárat nyomára bukkant, megtagadta az alkoholtesztet, és kocsijával ismét megszökött, ezúttal a rendőrök elől. Csak másodszori letartóztatása után, jó két órával a karambolt követően volt hajlandó magát a tesztnek alávetni. Az eredmény: 1,6 ezrelék alkohol, a megengedett mennyiség háromszorosa.

A következő reggel meghozta a kijózanodást – gondolhatnánk. Bandic egy közéleti személyiséghez illően sajtóértekezletet hívott össze, amelyen viszont azonnali lemondása helyett magyarázni igyekezett az időközben nyilvánosságra hozott rendőrségi jelentést. Csűrte-csavarta a szót, végül annyit elismert, hogy előző este apróbb nézeteltérése volt a rendőrökkel, melyet a helyszíni szemle folyamán rendeztek, általános megelégedésre. Ő egyáltalán nem észlelte a karambolt – mondta egy kamaszfiú ártatlanságával –, így nem is kísérelhette meg a helyszínről való szökést. Nem emlékszik második szökésére, az alkoholteszt pedig a rendőrökkel való megállapodás szerint történt. Elismerte, hogy 2-3 hosszúlépést ivott, ámbár meglehet, 4-5 is volt az. Lelkiállapotára való tekintettel nem tudná pontosan megmondani, hogy hány: egy közeli barátja halotti toráról jött, érthető, ha tompítani próbálta fájdalmát. A történteket őszintén sajnálja, de az vesse rá az első követ, aki még soha életében nem vétkezett.

A viharvert rendőrségi riporterek Bandic meséjét nyomban szembeállították a rendőrségi jelentésekkel, és kitűnt, hogy azok egyetlen pontban sem azonosak. ĺgy csak két feltételezés maradt. A főváros első polgára vagy olyan ittas volt, hogy semmire sem emlékezett, vagy egyszerűen hazudott. Kezdve mindjárt a halotti torral, amelyet három nappal korábban tartottak. Bandic mentegetőzését egyébként, hogy tudniillik minden élő ember megbotlik egyszer, saját szocdem kollégái kontrázták meg, mondván: a polgármester nem ember, a polgármester funkció. Az ember leihatja magát, karambolozhat, szökhet a rendőrség elől, a köztisztviselő azonban nem tehet ilyet.

A horvát főváros első polgára egy eldugott hercegovinai falucskából származik, végzettségét illetően politológus, aki karrierjét egy fagylaltgyár üzemi lapjánál kezdte. Azután a zágrábi pártszervezet kiemelt titkáraként, majd elnökeként folytatta karrierjét, és innen lendült a főpolgármesteri karosszékbe. A rendszerváltozás után állítólag a semmiből hívta életre az erős zágrábi szociáldemokrata pártszervezetet, de ez ma már inkább legendának tűnik, mint ténynek. A városi képviselő-testület 51 tagja közül csak húsz tartozik az SDP-hez, a párt csak koalícióban tartja magát felszínen. Bandic leírhatatlan ambícióval és munkakedvvel vetette magát polgármesteri munkájába. Nincs kávéházmegnyitás a városban, amelynél ne ő vágná el a szalagot, óvoda éléskamrájának felavatása, ahol ne ő díszelegne a kamerák előtt, fél kilométernyi külvárosi dűlőút, melyet ne ő adna át a forgalomnak, vagy felújított villamoskocsi, melyet ne saját kezűleg indítana be.

A szombatok és vasárnapok képezik a csúcspontokat. Bandic öszszeszedi a város kommunális tevékenységének szakembereit, és közösen ellenőrző körútra indulnak. Ősszel a kamerák előtt szemrevételezik, hogy elsöpörték-e a hervadt leveleket, télen, hogy tisztítják-e a havat, tavasszal, hogy nyílik-e a virág a parkokban. Bandic ugyanis kipuhatolta, hogy az eseménytelen szombatokon és vasárnapokon a szerkesztőségekben anyaghiány van. Az inspekciós túrák a fotósok kötelező kíséretében történnek, így aztán nem ritkaság, hogy naponta három-négy fénykép is megjelenik ugyanabban a lapban a főpolgármesterrel a „főszerepben”.

Bandicról értekezvén el kell mondani, hogy szociáldemokrata világnézettel távolról sem túlterhelt politikusról van szó. Inkább népies, pragmatikus, a demagógiára hajló személyiség. Igazi népszerűségnek a boszniai és koszovói horvát menekültek körében örvend, de jól megérti magát az inkább jobbra hajló szövetkezetek tagjaival éppúgy, mint a Hága által körözött generálisokkal. Egyesek úgy vélik, hogy igen jól megállná helyét a HDZ színeiben is: politikája, módszerei, munkatársai a tudjmani időre emlékeztetnek.

Az autókarambol mellesleg nem az első botránya a főpolgármesternek. Jellemző módon a haja szála sem görbült akkor sem, amikor leleplezték, hogy engedély nélkül építi víkendházát, miközben a környék visszhangzott az engedély nélküli építmények hivatalos lebontásától. Botránykrónikájának egyik legújabb gyöngyszeme az új évi közvélemény-kutatás arról, ki volt Zágráb legsikeresebb polgára 2001-ben. Egy napilap olvasói rendszeresen voksoltak a feltett kérdésre, és az akció vége felé nyilvánvaló volt, hogy a győztes csakis Janica Kostelic tavalyi sívilágbajnoknő lehet. Közvetlenül az urnák lezárása előtt azonban egyszerre ötszáz szelvény érkezett a szerkesztőségbe, egytől egyig Bandic javára. A főpolgármestert az év emberévé szavazó levelek szemmel láthatóan egy helyről lettek feladva. A vizsgálat később kimutatta, hogy amikor már nyilvánvaló volt, hogy a síbajnoknő győz, a szavazószelvényeket a szociáldemokrata ifjúság egy szervezetéből küldték, felsőbb utasításra. A botránylistát a főpolgármester azon rendelkezése egészíti ki, amely a közgyűlés meghatalmazása nélkül a boszniai Derventában öt ház felépítésére adott utasítást. Mondanunk sem kell, hogy az építkezés a költségvetés terhére történt.

Bandicnak hovatovább egy vigasza marad. Soha életében nem is gondolhatott jobb társaságra, mint ahová most sorolták. Hérosztratoszi szerepével kapcsolatban ugyanis Bill Clinton esetét emlegetik. Félreértés ne essék: Bandic nem lett hűtlen a feleségéhez, nem folytatott viszonyt Monica Lewinsky horvátországi megfelelőjével. Viszont ugyanolyan szemrebbenés nélkül állította, hogy a felhozott vádakban ártatlan, mint hajdanán az amerikai elnök.

Hogy Clinton a maga idejében mégis tisztségében maradt, az nem a politikai erkölcs, hanem a politikai matematika diadala. Bandicnak nincs ilyen szerencséje. A szociáldemokratáknál hoszszú huzavona után mégis az erkölcs kerekedett felül. Egy harmadik újságcím legutóbb meghirdethette: „Bandic megbukott, pártja nem támogatja”.

Zágráb, 2002. január

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?