A verebek védőszentje volt

Bálint már középkori naptárainkban, misekönyveinkben előfordul, ünnepét tehát őseink is számon tartották. Népszerűségét az is mutatja, hogy már a középkor végén sűrűn előfordul mind kereszt-, mind családnévként. 1522-ben a legkedveltebb szegedi keresztnevek közé tartozott.

Bálint már középkori naptárainkban, misekönyveinkben előfordul, ünnepét tehát őseink is számon tartották. Népszerűségét az is mutatja, hogy már a középkor végén sűrűn előfordul mind kereszt-, mind családnévként. 1522-ben a legkedveltebb szegedi keresztnevek közé tartozott. Ebből arra kell következtetnünk, hogy hajdan Bálint alakjához a magyar nép körében is liturgikus hagyomány vagy néphiedelem fűződött.

Bálint képét találjuk Bélakorompa, Kassa, Zsidve, Szászbogács szárnyasoltárain más gyógyító szentek társaságában. Bálintot tiszteli védőszentjéül a besztercebányai, kiskőszegi, szajki, németbólyi kápolna, valamint Szentkereszt, Györke, Lédec, Krempach temploma.

Vannak a naphoz fűződő tájjellegű szokások. A mohácsi sokácok ezen a napon böjtölnek: csak egyszer esznek vagy zsír nélkül főznek, a templomban imádkoznak, gyónnak-áldoznak. Hőgyész kőművesei e napon misére mentek, hogy a magas állványokon dolgozva, Bálint oltalmazza meg őket a leeséstől. Az elekiek azon a napon, amelyre Bálint napja esik, egész évben nem ültetnek aprójószágot. Bálint reggelén az állatok itatóvizébe szenteltvizet cseppentenek. Mindszenten akár van, akár nincs hó ezen a napon, csíkot söprenek, vagyis utat vágnak az udvar olyan részén, ahová nem fér oda az aprójószág, de az ég madarai igen. Ide mindenféle gabonaszemet, aszalt gyümölcsöt szórnak számukra.

A rábaközi Szil faluban Bálintot a verebek védőszentjének tartják, mert már nekik is kezd kedvezni az időjárás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?