A verebek védőszentje volt

Bálint már középkori naptárainkban, misekönyveinkben előfordul, ünnepét tehát őseink is számon tartották. Népszerűségét az is mutatja, hogy már a középkor végén sűrűn előfordul mind kereszt-, mind családnévként. 1522-ben a legkedveltebb szegedi keresztnevek közé tartozott. Ebből arra kell következtetnünk, hogy hajdan Bálint alakjához a magyar nép körében is liturgikus hagyomány vagy néphiedelem fűződött.

Bálint képét találjuk Bélakorompa, Kassa, Zsidve, Szászbogács szárnyasoltárain más gyógyító szentek társaságában. Bálintot tiszteli védőszentjéül a besztercebányai, kiskőszegi, szajki, németbólyi kápolna, valamint Szentkereszt, Györke, Lédec, Krempach temploma.

Vannak a naphoz fűződő tájjellegű szokások. A mohácsi sokácok ezen a napon böjtölnek: csak egyszer esznek vagy zsír nélkül főznek, a templomban imádkoznak, gyónnak-áldoznak. Hőgyész kőművesei e napon misére mentek, hogy a magas állványokon dolgozva, Bálint oltalmazza meg őket a leeséstől. Az elekiek azon a napon, amelyre Bálint napja esik, egész évben nem ültetnek aprójószágot. Bálint reggelén az állatok itatóvizébe szenteltvizet cseppentenek. Mindszenten akár van, akár nincs hó ezen a napon, csíkot söprenek, vagyis utat vágnak az udvar olyan részén, ahová nem fér oda az aprójószág, de az ég madarai igen. Ide mindenféle gabonaszemet, aszalt gyümölcsöt szórnak számukra.

A rábaközi Szil faluban Bálintot a verebek védőszentjének tartják, mert már nekik is kezd kedvezni az időjárás.