A Vatikán szerint Jézus volt az első twitterező

<p>Rövid és frappáns megfogalmazásaival &quot;Jézus volt az első ember a Földön, aki twitterezett&quot; &ndash; mondta Gianfranco Ravasi bíboros a legnagyobb olasz médiumok vezetői előtt.&nbsp;</p>

A Kultúra Pápai Tanácsának elnöke szerdán az egyház kommunikálásának módozatait taglalta a Cortile dei Gentili néven XVI. Benedek pápa által létrehozott, hívők és nem hívők közötti párbeszéd keretében rendezett találkozón.

A fórum elnevezése a jeruzsálemi régi templom udvarára utal, ahová a nem hívők nyertek bebocsáttatást.

"Lényegre törő és 45 betűnél rövidebb mondataival – például Szeressétek egymást! Jézus Krisztus mindenkinél előbb használta a Twittert" – jelentette ki Gianfranco Ravasi bíboros, "a pápa kulturális minisztere".

A találkozóval egy időben közölte a La Repubblica című baloldali napilap a Ferenc pápa által a lap alapítójának, Eugenio Scalfarinak írt levelét, amelyben a katolikus egyházfő az ateista újságíró kérdéseire válaszolt.

 Marco Tarquinio, az olasz püspökök lapja, az Avvenire igazgatója szerint az argentin pápa "forradalmasította a módot, ahogyan a világ az egyházra tekint". "Ferenc pápa végül a mi szakmánkat is forradalmasítja majd" – jósolta Virman Cusenza, az Il Messaggero című lap igazgatója.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?