A Vatikán nem tesz eleget a papi pedofília ellen - állítja egy volt áldozat

Róma |

<p>Ferenc pápa valóban lépni kíván a papok által elkövetett szexuális visszaélésekkel szemben, a Vatikánban azonban még mindig túl sok az ellenállás - nyilatkozta csütörtökön Marie Collin, a papi pedofília egyik áldozata, miután kilépett a kiskorúak védelmében felállított pápai bizottságból.&nbsp;</p>

Marie Collins a La Repubblica olasz napilapnak kijelentette: a három éve működő bizottság munkáját a római kúria részéről folyamatos akadályoztatás és bojkottálás éri. Hangsúlyozta, mélyen hisz abban, hogy Ferenc pápa a papi pedofíliával szembeni zéró tolerancia jegyében cselekszik, de "körülötte nem úgy haladnak a dolgok, ahogyan kellene". 

Collins szerint a vatikáni hivatalok túl sok ellenállást tanúsítanak a kiskorúak védelmében dolgozó bizottsággal szemben. A Hittani Kongregációt említette, amely - mint fogalmazott - elvetette a bizottság kéréseit. Példaként hozta fel, hogy a bizottság bíróság felállítását kezdeményezte a papok által elkövetett szexuális visszaéléseket fedező püspökök felelősségre vonására. Ezt Ferenc pápa is támogatta és a bíróság létrehozásának tervét 2015 júniusában be is jelentették, de azóta sem állt fel a Hittani Kongregáció "nem tisztázott" jogi kifogásai miatt. 

"Gyakran hallani nyilvános kijelentéseket az egyháznak a visszaélések áldozatai iránti aggodalmáról, tény azonban, hogy a Vatikánban van, aki még a megoldást javasló leveleket sem olvassa el, ellenállás van...." - nyilatkozta Marie Collins. 

Az idős ír asszony annak idején 13 évesen szenvedett el erőszakot plébánosától. Ferenc pápa kérte fel Marie Collinst, hogy legyen tagja a 2014-ben a kiskorúak védelmében, a szexuális visszaélések megelőzésére felállított bizottságnak. Az egyházi és világi szakértőkből álló pápai bizottság tagjai között volt egy másik volt áldozat is, a brit Peter Saunders, aki tavaly februárban lépett ki a bizottságból arra hivatkozva, hogy véleménye szerint a Vatikán nem tesz eleget a papi pedofíliával szemben. 

Marie Collins szerint a Vatikán túl lassan dolgozott, és  bizonyos kérdésekre nem születnek válaszok - jelentette ki Hans Zollner,  a bizottság egyik egyházi tagja, a római Pápai Gergely Egyetem pszichológia karának és az egyetemen a kiskorúak védelmében működő központnak a vezetője. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?