Az egyházat és az emberiséget térfélválasztásra szólított fel a félelemmel és igazságtalansággal teli világban Ferenc pápa nagycsütörtöki homíliájában, amelyet a Szent Péter-bazilikában bemutatott krizmaszentelő misén olvastak fel.
Ferenc pápa választást sürgetett a félelemmel és igazságtalansággal teli világban nagycsütörtöki beszédében

A hagyományosan a papsághoz intézett beszédben Ferenc pápa hangoztatta, hogy a teremtett világtól elszenvedett sebekkel és az emberek között megtagadott testvériséggel szemben térfélválasztásra van szükség.
„Nagyon sok félelem lakik velünk együtt, és borzalmas igazságtalanságok vesznek körbe, de már felkelt egy új világ” – utalt a feltámadás üzenetére a pápa.
Az egyházfő arra szólította fel paptársait, hogy a szegényeknek az öröm, a raboknak a szabadulás, a világtalanoknak a látás, az elnyomottaknak a szabadság hírét vigyék el.
Ferenc pápa a keseredettség helyett a világ forrásainak igazságos elosztását, az országok adósságának elengedését szorgalmazta.
A nagycsütörtök délelőtt szokásos krizmaszentelő misét Domenico Calcagno bíboros, az Apostoli Szék Vagyonkezelősége (APSA) nyugalmazott elnöke vezette.
A bazilikában ezernyolcszáz pap volt jelen, köztük több mint nyolcvan bíboros és püspök. Megszentelték a szentségek kiszolgáltatásakor használt szent olajat: a bérmáláskor használt krizmát, valamint a keresztelendők és betegek olaját. A római egyházmegye papsága megújította papi ígéretét.
Nagycsütörtökön megérkeztek Rómába a világ templomaiban elnémult harangok.
Délután az utolsó vacsora emlékére a lábmosás szertartása elevenedik fel. A Szentszék egyelőre nem erősítette meg azt az egyébként vatikáni forrásokra támaszkodó információt, miszerint Ferenc pápa ellátogat a Vatikánhoz közeli Regina Coeli börtönbe, ahol rabokkal találkozik. A Szentszék hangoztatta, hogy a pápa programja egészségi állapota szerint alakul.
Ferenc pápa elődeivel ellentétben nem paptársai lábát szokta megmosni, hanem megválasztása óta eddig minden évben más helyszínt keresett fel. Kivételt egyedül a pandémia időszaka jelentett.
Az utóbbi tizenkét évben nagycsütörtökön járt kórházban, idősotthonban, migránsközpontban, legtöbbször börtönben: 2015-ben a római Rebibbia börtönben, 2017-ben Paliano börtönében, 2018-ban a Regina Coeliben, 2019-ben Velletri börtönében, 2022-ben pedig a kikötőváros Civitavecchia börtönébe látogatott. 2013-ban és 2023-ban a fiatalkorúaknak fenntartott Casal del Marmo börtönében, tavaly pedig a Rebibbia női szárnyában mosta meg tizenkét rab lábát.
Ferenc pápa tavaly december 26-án, a jubileumi szentév kezdetén, a Rebibbia-börtönben szent kaput is megnyitott.
Húsvét napjaiban kiemeltek a biztonsági intézkedések a turistákkal és hívőkkel teli Rómában: megerősített ellenőrzés lépett életbe a repülőtereken, vasútállomásokon és a főbb vallási és idegenforgalmi helyszíneken.
Péntektől vasárnapig J. D. Vance amerikai alelnök és családja is az olasz fővárosban tesz látogatást: pénteken Giorgia Meloni miniszterelnök, szombaton Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár fogadja. Az amerikai alelnök útvonalán lezárják a légteret, rendkívüli terrorizmusellenes intézkedéseket vezetnek be.
Szombaton Róma lesz a helyszíne az Egyesült Államok és Irán közötti nukleáris tárgyalásoknak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.