A túlszárítás veszélyei

A kukoricaszemek kezdeti nedvességtartalma jelentős mértékben meghatározza a szárításra fordítandó hő mennyiségét. Megtakarítás ezen a területen elsősorban a hibridek érési idejének szakszerű megválasztásával érhető el. Ugyanakkor nem megfelelő az a gyakorlat, amely alapján jóval az optimális 13,5-14,0 % nedvességtartalom alá szárítanak. A túlszárítást az üzemek többnyire a biztonságra hivatkozva végzik, nem véve figyelembe azt, hogy a szakszerűtlenül végzett szárítás egyrészt jelentős energiatöbbletet igényel, másrészt nagymértékben károsítja a termény minőségét is. Nyilvánvaló, hogy az erősebben kötött ozmotikus víz felszabadításához több hőenergia kell, ráadásul a héjzsugorodás miatt lezáródó kapillárisokból csak megnövekedett energiafelhasználással lehet a vizet a felületre juttatni. A kukoricaszem szárításakor ugyanis a nedvesség először a mag felületről távozik, majd egyre nagyobb energia-felhasználással a szem belsejéből a felületre kényszerítjük a víztartalmat.

A túlszárítás ugyanakkor csökkenti a fehérjék emészthetőségét, rontja az aminosavak, főleg a lizin használhatóságát, de károsodik az arginin, a hisztidin, a triptofán és a treonin is. A túlszárítás következménye, hogy a kukorica esetében a szemek daráláskor üvegesen törnek. Az ilyen kukorica etetése sertésnél az ún. nyelőcsői gyomorfekély kialakulásához vezethet, állítják egyes szerzők. (w)