A tervezettnél kisebb rakétával célozza meg a Marsot a SpaceX

<p>Költségcsökkentés céljából kisebbre faragja a Mars betelepítéséhez szánt rakétáját a SpaceX űripari magánvállalkozás, amely 2018 első felére tervezi az űrhajóépítés megkezdését - közölte Elon Musk amerikai milliárdos, a SpaceX vezetője egy adelaide-i konferencián.</p>

A cég 2022-re tervezi első útját a vörös bolygóra, akkor még csak rakományt szállítva, majd 2024-ben indítaná útnak az első ember vezette missziót, megelőzve az amerikai űrkutatási hivatalt (NASA), amely nagyjából egy évtizeddel később akar először embert küldeni a Marsra.

Musk, aki idén júniusban jelentette be, hogy a következő 50-100 évben egymillió embert juttatna el a vörös bolygóra, a konferencián elmondta, hogy a Mars kolonizációjával kapcsolatos eddigi projekteket félretéve, mostantól egyetlen, keskenyebb és rövidebb rakétára fognak koncentrálni.

"Egy jól működő rendszert akarunk. Ha ezt meg tudjuk csinálni, akkor minden egyéb dolgot hozzátehettünk a rendszerhez. Hiszek abban, hogy elkészülünk a hajóval és nagyjából öt éven belül készen fogunk állni az indításra" - mondta a milliárdos.

A részben újrahasználható, úgynevezett BFR-rakéta képes lesz közvetlenül eljutni a Földről a Marsra, akár 100 utas szállítására, valamint a műholdak bolygó körüli pályára állítására is alkalmas lesz, továbbá egy órán belül bárhonnan bárhová eljutna a bolygón.

A Lockheed Martin vállalat ugyancsak a vörös bolygó meghódítására irányuló terveiről számolt be pénteken, egyebek között egy Mars körül keringő, egyfajta "alapbázisként" szolgáló űrállomás, valamint négy asztronauta szállítására alkalmas landoló egység terveit vázolta fel.

A cég ugyan nem közölt pontos dátumokat, de mivel a NASA-val közös misszióról van szó, ezért valószínűleg a 2030-as évekre tervezik az expedíciót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?