A Tejútrendszer egy galaktikus szuperhalmaz, a Laniakea "polgára"

A szuperklaszterről, amelyet Laniakeának, hawaii nyelven roppant égboltnak neveztek el, a Nature legújabb számában jelent meg tanulmány. A világegyetem jelenleg ismert legnagyobb méretű képződményei a szuperklaszterek, amelyek galaxisokból és galaxis-halmazokból állnak. Alakjuk változatos, általában hosszúkás, fonalszerű szerkezetek, amelyek gyakran egymáshoz kapcsolódnak. 

A Hawaii Egyetem kutatói, akik az amerikai Green Bank rádióteleszkóp, valamint más távcsövek segítségével végezték vizsgálataikat, olyan új égboltfelmérési eljárást dolgoztak ki, amely nemcsak 8000 közeli galaxis közötti távolságot, hanem ezeknek egymáshoz viszonyított mozgását is figyelembe veszi. Az új módszernek köszönhetően a csillagászoknak első ízben sikerült pontosan meghatározni a különböző szuperklaszterek közötti gravitációs határokat. 

Az általánosan elterjedt nézetek szerint a Naprendszernek is otthont adó Tejútrendszer egy 100 millió fényév átmérőjű halmaz része, a Hawaii Egyetem kutatói viszont kimutatták, hogy ez a klaszter csupán a Laniakea "nyúlványa". 

A roppant nagy, 520 millió fényév átmérőjű gravitációs képződményhez tartozik a Földhöz legközelebbi galaxis-halmaz, a Virgo, s további 100 ezer galaxis. Szomszédjai a Shapley-, a Herkules-, a Coma-, valamint a Perseus-szuperhalmazok, bár utóbbiak távoli határait még nem sikerült pontosan "meghúzni" a tudósoknak. Mint a tanulmány vezető szerzője, Brent Tully hangoztatta, ehhez további sok ezer mérést szükséges elvégezni.

Elmo Tempel észt csillagász, a Tartui Obszervatórium kutatója a tanulmányhoz írt kommentárban kiemelte, hogy a szuperhalmazok azonosítása, behatárolása segít megérteni, hogy miként fejlődtek a galaxisok.